A Peugeot E-3008 tavaly ősszel, az E-5008 pedig idén tavasszal mutatkozott be, a Stellantis konszern tulajdonában lévő francia vállalat mérnökei azonban máris végrehajtottak rajtuk egy jelentősnek mondható fejlesztést, ami a villanymotor mellett az akkumulátort is érintette. Ennek köszönhetően a cég közlése szerint ezek a modellek kínálják jelenleg a leghosszabb hatótávot az egyre népszerűbbé váló elektromos szabadidő-autók szegmensében. A Carxpert szervizhálózat friss bejegyzésében közelebbről is szemügyre vesszük, mit érdemes tudni a most leleplezett Long Range variánsokról.
Először is, manapság már szinte ritkaságszámba menő módon az új akkumulátorok a márka hazájában, közelebbről a douvrini ACC gigaüzemben készülnek, és az egykori PSA csoport sochaux-i gyárában szerelik be őket a vadonatúj Peugeot-kba. A 96,9 kWh hasznos kapacitású aksi a hatékonyabb energiatárolás érdekében a korábbi verziónál valamelyest méretesebb lett, ezzel együtt az ígéretek szerint semmit nem vesz el az utastér kényelméből vagy épp a csomagtér tágasságából.
A kupés vonásokkal felvértezett, kompakt Peugeot E-3008 (képünkön) vadonatúj változata már letudta a hivatalos WLTP-méréseket is, ez alapján 700 kilométert tud megtenni egyetlen feltöltéssel. A gyártó ezzel párhuzamosan a teljesítmény terén is talált még némi tartalékot: az ötajtós SUV Long Range kivitele 230 lóerőre képes. Az E-3008 az újdonság mellett továbbra is elérhető 210 lóerős motorral, amelyhez 527 kilométeres hatótáv tartozik.
A „nagy testvér”, azaz a három üléssoros, csaknem 4,8 méter hosszú E-5008 már csak méreteiből adódóan is valamelyest kevesebbet, egész pontosan 668 kilométert tud kihozni az új rendszerből, ami a Peugeot közlése szerint így is egyedülálló a tágasabb, hétszemélyes divatterepjárók mezőnyében. A 230 lóerős villanymotor itt is bekerül a kínálatba, kiegészítve a 210 lóerős, 502 kilométeres hatótávú korábbi modellt.
Elektromos kocsikról lévén szó az újratöltés nélkül megtehető távolság mellett a „tankolási” idő is sokat nyom a latban, ennek megfelelően a francia brand szakemberei ilyen téren is előrelépést értek el. Mind az E-3008, mind az E-5008 esetén immár csak 27 perc szükséges a 20-ról 80%-ig való töltéshez (160 KW-os szupertöltő használatával), ráadásul 10 perc alatt akár 150 kilométerre elegendő energia is nyerhető.
Az egyaránt az anyavállalat STLA Medium platformjára épülő, és így az aktuális Opel Grandland legközelebbi „rokonainak” tekinthető, megújult villany-SUV-okat a hírek alapján az október közepi Párizsi Motor Show-n nézhetik meg először testközelből az érdeklődők.