Az Opel (is) lát fantáziát a hidrogénhajtású járművekben
2024. szeptember 13. írta: autonet

Az Opel (is) lát fantáziát a hidrogénhajtású járművekben

A hidrogén-üzemanyagcellás technológia helyzete jó példa arra, hogy az autóiparban sem mindig igazolódnak be a szakértői jóslatok. Húsz, tíz, de akár még öt évvel ezelőtt is sokan biztosra vették, hogy az egyébként az elektromos „rokonaikhoz” képest is több egyedi előnnyel rendelkező kocsik mostanra jelentős szeletet hasítanak majd ki a piacból – az áttörés azonban egyelőre várat magára. Egyes vállalatok azonban még nem írták le a lokálisan zéróemissziós megoldást, köztük a Stellantis konszern, amely elsősorban a haszongépjárművek területén szánna egyre nagyobb szerepet a hidrogénhajtásnak. Ennek legújabb bizonyítéka a nemrég beígért Opel Movano Hydrogen, amelyről az Automeister szervizhálózat aktuális bejegyzésében ejtünk néhány szót.

opel_movano_hidrogen_1.png

Movano néven az Opel már 1998 óta gyárt furgonokat, melyek az első két generációjukban a Renault Masterekkel osztoztak közös alapokon. A Stellantis-korszak kezdetétől (2021) azonban a kocsi már a Fiat Ducatóval (valamint a Citroën Jumperrel és a Peugeot Boxerrel) tekinthető azonosnak. A jelenlegi palettán eddig egy dízeles és egy tisztán elektromos kivitel (képünkön) volt megtalálható, ehhez csatlakozik rövidesen a hidrogénes modell, amely hivatalosan a szeptember 16. és 22. közt sorra kerülő hannoveri IAA Transportation eseményen mutatkozik be.

A vállalat már a premier előtt is számos részletet elárult, például azt, hogy a Movano Hydrogen fedélzetén egy mindössze 11 kWh-s lítiumion akkumulátor kap helyet, amellyel akár 500 kilométer is megtehető egyetlen töltéssel. Összehasonlításképpen, a Movano Electric 110 kWh-s akksija 420 km-es hatótávra elegendő. Az újdonságnak pedig nemcsak hatékonyságbeli fölénye van „villanytestvérével” szemben, ugyanis a technológia egyik nagy előnyeként a nagynyomású hidrogéntartály újratöltése mindössze 5 percet vesz igénybe.

A fejlesztők elmondása szerint a már az Opel Vivarónál is használt üzemanyagcellás rendszert a lehető leghelytakarékosabban alakították ki, így a leendő tulajdonosoknak a szállítmányozás terén sem kell kompromisszumokat kötniük. Az innovatív Movanóban akár 17 m3-nyi hasznos raktér alakítható ki, a terhelhetősége pedig 1370 kg környékén van. A kisteherautó mozgatásáról egy 150 lóerős teljesítményű és 410 Nm-es csúcsnyomatékú villanymotor gondoskodik, az üzemelés melléktermékeként pedig kizárólag víz keletkezik, ami a kipufogón át távozik.

Az autózás világában jártas olvasók persze a fent felsorolt pozitívumok ellenére pontosan tudják, miért nem fognak tömegesen rohanni a vásárlók az új Opel Movanóért – mármint a várhatóan meglehetősen borsos árcímkéjén túl. A hidrogénes töltőinfrastruktúra ugyanis még az ilyen téren szintén hiányosságokkal küzdő elektromos oszlophálózathoz képest is gyerekcipőben jár: az interneten fellelhető információk alapján 2024 elején egész Európában mindössze 200 ilyen állomás létezett, ebből Magyarország csupán 1.

Ezek után nem meglepő, hogy a tavalyi teljes évben globálisan is csak 15 ezer hidrogénhajtású kocsit adtak el, ami 30%-os visszaesés 2022-höz képest. Ennek ellenére a technológiát kár volna végleg temetni, hiszen a már jó ideje aktív szereplők (pl. Toyota, Hyundai vagy – mint láttuk – az Opel) mellett a közelmúltban a BMW is új üzemanyagcellás modell érkezéséről számolt be: az iX5 Hydrogen nevű prémium SUV éppen a Toyotával együttműködésben készül, és a tervek szerint 4 év múlva kerülhet az utakra.

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr5818490934
süti beállítások módosítása