Újabb csúcsot vett célba Európában egy kínai márka
2024. szeptember 25. írta: autonet

Újabb csúcsot vett célba Európában egy kínai márka

Egyre többször halljuk – és mostanság egyre gyakrabban látjuk is –, hogy a kínai autómárkák fokozatosan ellepik Európát. Márpedig miért pont a kontinensünkön évente összesen több mint 100 ezres eladási volument produkáló pick-up szegmens volna a kivétel ez alól? Ilyen téren a sanghaji SAIC egyik albrandje, a Maxus jár élen, amely már most is kínál ezen a földrészen elektromos kisteherautót, a napokban pedig bejelentette, hogy rövidesen a vadonatúj eTerron 9 exportja is megindul. A több szempontból is történelmi lépéssel kapcsolatos tudnivalókat próbáltuk összegezni az Automeister szervizhálózat friss bejegyzésében.

maxus_eterron9_europa_2.png

A SAIC Motor a „Big Four” néven emlegetett, állami tulajdonú kínai járműgyártók egyike, sőt, egyenesen a legnagyobbika: a csaknem 70 éves múlttal rendelkező cég tavaly több mint 5 millió gépkocsit értékesített. A cég már hosszú ideje építi az európai kapcsolatait, olyannyira, hogy a Volkswagennel 1984-ben(!) kötött együttműködési megállapodása a legrégebbi, ma is aktív kínai-külföldi-kooperáció az iparágban.

A múlt mellett a SAIC európai jelene sem épp elhanyagolható, ez a vállalat birtokolja például a brit gyökerű, patinás MG márkát, amely az előző esztendő egyik legnagyobb nyertese volt az itteni piacokon, köszönhetően többek közt a már hazánkban sem ritka látványt jelentő MG ZS nevű crossovernek. A konszern következő sikertörténetét pedig a jelek szerint a Maxusnak, elsőként is az eTerron 9-nek kellene írnia. A most bejelentett típus nemcsak az első nagy méretű, tisztán elektromos kínai pick-up lesz, amely Európába érkezik, hanem egyúttal a legelső összkerék-meghajtású, tisztán elektromos kisteherautó is a kontinens termékpalettáján.

Ez utóbbi akár jelentős versenyelőny is lehet az új Maxus számára, hiszen a terepjárók európai mezőnyének jelenlegi éllovasainál, mint a Toyota vagy épp az Isuzu, még csak ígéret szintjén létezik a 100%-ban villanyos Hilux vagy D-Max, de a Ford tisztán elektromos F-150 Lightningját is csupán néhány országban (pl. Norvégia, Svájc) lehet kapni. Ahhoz persze, hogy az eTerron 9 rövid úton számottevő szeletet hasítson ki magának a kategória tortájából, tetszetős külső és meggyőző adatok kellenek. Előbbit mindenkinek a saját ízlésére bízzuk, utóbbi téren azonban néhány számmal igyekszünk megkönnyíteni a mérlegelést.

maxus_eterron9_europa_3.png

Az 5,5 méter hosszú, 2 méter széles és 1,86 méter magas, nem kevesebb mint 2850 kilogramm tömegű autó első tengelyén egy 188, a hátsón pedig egy 294 lóerős villanymotor kapott helyet, az összteljesítménye így 436 lóerő. Ez a tesztek alapján 5,8 másodperces 0-ról 100 km/h-ra történő gyorsulást tesz lehetővé – ami persze lényegesen romlik, ha a 620 kg-os rakodási-, pláne a 3,5 tonnás vontatási kapacitást is kihasználjuk.

A Maxus eTerron 9-ben egy 102 kWh-s, lítium-vas-foszfát akkumulátor található, amely kb. 430 kilométeres hatótávot biztosít, míg a 20-ról 80%-ra való újratöltés 40 percet vesz igénybe. Az újdonság a hírek alapján már a jövő hónapban rendelhetővé válik, az első tulajdonosok pedig akár már 2025 januárjában átvehetik saját példányukat. Az árról egyelőre nem közölt részleteket a gyártó, mindenesetre a többi Maxus-modellből és a vetélytársakból kiindulva szinte biztosra vehető, hogy forintban kifejezve 25 millió feletti indulóösszeggel kell kalkulálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr6018499476
süti beállítások módosítása