Dél-Spanyolországban kapták lencsevégre a Lamborghini napokon belül hivatalosan is debütáló új modelljét, a Temerariót (jelentése olaszul: „Vakmerő”). A nemzetközi sajtóban villámgyorsan elterjedő fotókon az autó természetesen az ilyenkor szokásos álcázófóliát viselte, de azért néhány újdonságot így is fel lehetett fedezni a Huracán utódjának szánt, kétajtós sportkocsival kapcsolatban. Ezeket, valamint a már korábban napvilágra került információkat gyűjtöttük össze az Auto Check Center szervizhálózat mostani bejegyzésében.
A Sierra Nevada hegység szerpentinjein készített „lesifotókon” jól kivehető, hogy a több mint fél évszázada a Lamborghinik egyik védjegyének számító hexagonok a Temerarión többféleképpen is visszaköszönnek: a középre és meglehetősen magasra helyezett kipufogóvég mellett a hátsó lámpákat is hatszögletűre szabták a tervezők. A formavilágát tekintve a népszerű olasz gyártó tradícióihoz hű csúcskocsi más szempontból azonban szakít elődjei hagyományával.
Az 5.2 literes, V10-es motor helyett ugyanis egy „mindössze” 4.0 literes, V8-as („cserébe” legalább biturbó) erőforrás kapott benne helyet, melynek maximális fordulatszáma a tesztek alapján elérheti a 10 000-et. Érdekesség, hogy az 1980-as években gyártott Jalpa nevű típus óta ez az első nyolchengeres, középmotoros Lamborghini, amely forgalomba kerül.
Az említett belsőégésű erőforrást 3 villanymotor egészíti ki, melyek közül egy a V8-as és a váltó között, kettő pedig az első tengelyen kapott helyet. A kombinált rendszerteljesítmény a cég illetékeseinek elmondása szerint 887 lóerő lesz, ami jócskán túltesz a legerősebb Huracán, a 640 lóerős STO vonatkozó adatán. A nemrég bemutatott Revueltónál viszont valamelyest gyengébb lesz, de mivel egyúttal könnyebb is, a 0-100 km/h-s sprintje ugyancsak 2,5 másodperc környékén alakulhat majd.
A nyolcfokozatú, duplakuplungos automata váltóval ellátott Temerario, amely a Revuelto és a plug-in hibrid Urus SE után a Lamborghini harmadik villanyosított modellje, a rövidesen kezdődő Monterey Car Weeken mutatkozik be ünnepélyesen. A kocsi a Lamborghini Bologna melletti üzemében készül majd, ugyanazokon a gyártósorokon, ahol ez idő tájt az utolsó Huracánok gördülnek le a futószalagokról. Az első szerencsés tulajdonosok akár már az idei év vége előtt birtokba vehetik saját Temerariójukat – bár egyelőre azt hivatalosan nem jelentette be a vállalat, hogy ezért pontosan mennyire mélyen kell majd a zsebükbe nyúlniuk.