Hétszemélyes villanyautót hozott Magyarországra a BYD
2024. október 28. írta: autonet

Hétszemélyes villanyautót hozott Magyarországra a BYD

Éppen egy éve annak, hogy az egyre nagyobb babérokra törő BYD márka megérkezett Magyarországra, a kínai gyártó pedig többek közt egy új, tisztán elektromos modell hazai debütálásával ünnepelte a „születésnapot”. A Szegeden épp gyárat építő vállalat palettája a Tang nevet viselő, 7 üléses SUV-val bővült, amely ebben az egyelőre még nem annyira telített szegmensben kemény riválisa lehet a Kia EV9-nek vagy épp a Volvo EX90-nek. Olcsó szóviccel élve a kocsi bemutatását letudhatnánk annyival, hogy a BYD Tang elég „bitang” – de természetesen nem érjük be ennyivel, és az Automeister szervizhálózat aktuális írásában alaposan körüljárjuk a hazai autós piac újdonságát.

byd_tang_magyarorszagon_2.png

Először is, a Tang messze nem új keletű típus, ugyanis 2015-ben indult meg a gyártása, igaz, akkor még plug-in hibrid hajtással. A második generációs modell premierjére 2018-ban került sor, 2021-ben pedig egy jelentős ráncfelvarráson is átesett. A kocsi formatervezését ekkor már az iparági berkekben nem ismeretlen német Wolfgang Eggere bízták, aki korábban Alfa Romeo, Audi, Lamborghini, SEAT és Lancia modellek designjáért is felelt. Ez a felkérés már szerves része volt a BYD nagy ívű stratégiájának, amellyel igyekeztek az autóikat Európában is minél elfogadhatóbbá tenni. Ennek fényében nem meglepő, hogy annak idején a Tang volt az első típus, amelyet a mi kontinensünkre exportáltak, méghozzá a villanyautózás élharcosának számító Norvégiába.

A pár év késéssel immár idehaza is elérhető BYD Tang első tengelyén egy 245, a hátsón pedig egy 272 lóerős villanymotor található, az összkerekes jármű teljesítménye így 517 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 700 Nm. Mindez a több mint 2,5 tonnás tömegét meghazudtoló, 4,9 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulási időt eredményez, a végsebességét azonban sok „sorstársához” hasonlóan korlátozták, mégpedig 190 km/h-ban.

byd_tang_magyarorszagon_3.png

A Tang 4,87 méter hosszú, ezzel az említett két, közvetlen konkurensnél valamelyest rövidebb, de a cég ígérete szerint a harmadik üléssorban helyet foglalóknak sem kell kényelmetlenül utazniuk. A csomagtér „telt ház”, azaz 7 személy esetén 235 literes, ami egy vagy két hátsó sor ledöntésével 940, illetve 1655 literesre bővíthető. A méretes szabadidő-autóba egy ritkán láthatóan nagy kapacitású, 108,8 kWh-s akkumulátor került, ami a WLTP szabvány szerint 530 kilométeres hatótávot biztosít, a 10-ről 80%-ra történő töltés pedig nagyjából háromnegyed órát vesz igénybe.

Rövidesen kiderül, a fenti adatok – valamint a bevezetőfázisban jócskán a vetélytársak alá belőtt ár – elegendőek lesznek-e arra, hogy a BYD Tang megtalálja a maga közönségét hazánkban. A sencseni székhelyű vállalat egyébként ezzel párhuzamosan egy másik modelljét is bevezette Magyarországra. A Seal U DM-i egy plug-in hibrid SUV, amely akár 70-80 kilométert is meg tud tenni elektromos üzemmódban – a zöld rendszámról azonban néhány hónappal lecsúszott.

byd_tang_magyarorszagon_4.png

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr2118718006
süti beállítások módosítása