Az autós újságírók és a hozzájuk csatolt felületek tele vannak olyan jellegű tanácsokkal, minthogy „ha használt autót veszel, válaszd a szívó benzinest, kerülj minden extrát, mert csak a baj van vele” stb. Vagyis ‒ lefordítva ‒ a tartós autós boldogság „titka” a végletes igénytelenség és puritanizmus. Az egyébként jó szándékú, szerzetesekhez is illő tanács azonban véleményünk szerint csak egy igen szűk réteg számára hozza el a boldogságot ‒ mondjuk azoknak, akik szeretnének, vagy kénytelenek úgy élni, mint egy szerzetes. Nevezetesen azoknak, akiknek tulajdonképpen nem is szabadna autót venniük ‒ de mégis akarnak vagy kénytelenek. Azoknak, akik a legolcsóbb autók között tudnak csak válogatni, akiknek nem lesz pénzük az esetleg jelentkező hibák kijavítására, akiknek napi szinten elgyengül a térdük, ha meghallják a szerviz szót. Tudjuk, sőt, a bőrünkön érezzük, hogy nem a legjobb idők járnak. Ezzel együtt vegyük már tudomásul, hogy az autózás drága. A „vegyél fapados, szívó benzinest kevés köbcentivel, tekerős ablakkal” stb. tanács tehát hasonló butaság, minthogy „ne vegyél szőnyeget, képet, tükröt, tévét, kanapét a lakásba, akkor kevesebbet kell takarítani, és anélkül is lakható”, vagy „használj butatelefont, nem kell mobilnetet fizetned”.
Vagyis lehet, hogy a fapados, egyszerű autók elvben kevesebb hibát generálnak, de nagyjából itt is azt kapod, amit megfizetsz: közlekedőedényt. Ne várd, hogy lenyomod a gázt, és mosolyogni fogsz a gyorsulástól. Ne várd, hogy körülnézel az utastérben, és jóleső érzés fog el, hogy felkapcsolod a tompítottat, és majd látsz éjszaka stb. Vagyis ne várj semmi extrát, ha szándékosan kerülöd az extrákat.
Évtizedek szerelői tapasztalatai alapján megsúgjuk: nem az extrákra kell sokat költeni a szervizekben. Ami vödörszám viszi, viheti a pénzt, az a motor és a kaszni, két „alaptartozék”. Egy kellemesebb kárpit, egy tisztességes audiorendszer (képünkön ennek egy „extrább” változata), egy harapósabb, „ugrósabb” motor, egy LED-es fényszóró (sosem kell cserélni, ha nem törik össze) önmagában még senkit nem döntött végromlásba ‒ természetesen azonos autó fapados kiviteléhez képest. A gyártók gyakran ugyanazt a blokkot árulják 90-110-150 Le-vel. Miért gondoljuk, hogy lebutítva, gyakran szándékosan visszafojtva, egy másik szoftverrel ugyanaz a konstrukció hirtelen „örökéletű” lesz, de a 30 Le-val erősebb változata már „betegágy”? Miért dőlünk be olyan marhaságoknak, minthogy a turbós benzinmotorok mind vackok, és hamar tönkremennek? Csak mert egy-egy gyártó a 2000-es évek elején kihozott egy gyenge szériát? Komolyan azt gondolja még valaki 2024-ben, hogy vannak „megbízható” és „megbízhatatlan” márkák? Hogy a luxusautókkal sok a baj? Hogy a francia autók ócskák, de egy Mercedes francia motorral, az már nem? Hogy a Toyota a megbízhatóság szobra, akkor is, ha egy átcímkézett Opel, ami egy átcímkézett Citroën? Hogy a villanyautókkal semmi baj nem történhet? Hogy ami koreai és japán, az csak jó lehet?
A típushibák fejből felsorolása, a becsontosodott, túlhaladott sztereotípiák hangoztatása lassan népszokás lesz nálunk. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy „ma már nincsenek jó autók”, vagy hogy az autóipar már csak árnyéka önmagának. Egyszerűen a világ a bonyolult technológiák felé tart, amik legalább olyan tartósak, mint a 20 évvel ezelőttiek, csak kell nekik a törődés, ahogy 20 évvel ezelőtt is kellett. Ha ezt valaki nem hajlandó, vagy nem tudja megfizetni, akkor természetesen ne számítson arra, hogy gondoskodás nélkül kap megbízhatóan működő technikát. Ma egy alkatrész többször annyit bír, mint régen, és egy 10 éves autó 200 ezer km-rel, üzemszerű karbantartással még simán újszerű lehet. A nepperek visszatekernek egy kocsit 358 ezer km után, beírják, hogy 172 ezer, és simán el lehet hinni. Jól megy, szép a belseje, nem rohad. Mégis mit akarunk?
Elcsépelt mondat, hogy ha van pénz majomra, legyen banánra is, és nyilván van különbség egy kihegyezett BMW és egy „fapados” Toyota fenntartási költségei között. De ugyanabból a Toyotából egy nyeszlett fapadost venni, csak mert olcsóbb lesz a szerviz, mindenképp butaság, mert nem lesz az.
Nézzünk bele a pénztárcánkba, és ha van benne átlagosan havi 50-60 ezer Ft kocsira a megvásárláson és üzemanyagon felül, akkor ne essünk kétségbe azon, hogy egy kocsi pénzbe kerül. Ha nincs, akkor meg ne tartsunk autót, mert 1-2 éven belül időzített bombává fogjuk használni, típustól függetlenül. Ha sokat megy azért, ha keveset, akkor azért. Nem valószínű, hogy minden hónapban el kell költeni ezt a pénzt, de jól tesszük, ha bedobjuk egy virtuális vagy valódi malacperselybe, mert 2-3 éven belül elő kell vennünk egyben az egészet, és jó, ha csak egyszer. Nyilván használt autókról beszélünk, az első 5-8 évet és 100-150 ezer km-t majdnem minden kocsi kibírja komolyabb gond nélkül, de ennek meg is kérik az árát. Hogy akkor végül melyik az olcsóbb? Nos, erre talán majd a carXpert szervizhálózat egy későbbi írásában próbálunk választ találni.