December 6-án, Miklós napján, midőn e sorokat képernyőre vetem, épp szakad odakünn a hó. Mert a globális felmelegedés persze nem úgy néz ki, ahogy azt Móricka elképzelné, vagyis hogy olyan, mint régen vagy eddig, csak kicsit melegebb. Nem, a felmelegedés a nyáron aszály és kánikula, áprilisban fagyhullám, szeptemberben áradás, télen meg hol szakadó hó vagy eső, hol 16 fok meleg és árvizek, illetve mindezen események és időpontok szinte tetszőleges párosításai.
Mindezt természetesen nem mi, az Automeister szervizhálózat munkatársai fogjuk megakadályozni, bár igyekszünk mindent megtenni a fenntarthatóság érdekében, amire csak lehetőségünk van. Ami viszont nagyon is közvetlenül érint minket, az a sok összetört autó és „hajszálon múlt” típusú rémtörténet, amit az ügyfelek behoznak hozzánk egy-egy cudarabb időjárás után. Örülünk, hogy bizalmat szavaznak nekünk, megvizsgáljuk, javítjuk, ők is örülnek, de azért az ilyet mégis jobb volna elkerülni, ha már van (lenne) rá mód.
Most nem a megfelelő gumiról vagy a karbantartásról szeretnénk szólni, ami télen nyilván még fontosabb, bármilyen közhelyes is. Ezúttal a vezetni tudásról lesz szó, ami nem magától értetődik, „gyere cipó, hamm, bekaplak”, ahogy mondani szokták. Ennek kapcsán mindig elmondjuk, hogy alapvetően senki nem „tud” vezetni néhány élvonalbeli rally-, gymkhana- és más versenyzőt kivéve, akik ezt jellemzően gyerekkoruk óta, napi szinten gyakorolják olyan autókkal, amik bennünket, földi halandókat talán percek alatt megölnének. Tehát a versenyzők az egyik véglet, a fényes nappal, száraz úton csendes forgalomban teljesen fogalmatlanul részt vevő, kóválygó, parkolni képtelen autós a másik. A kettő között pedig szinte ahány ember, annyi átmenet, fokozat.
A tapasztalat tehát az, hogy átlag autós nincs, de a többségnek mégis van néhány közös hiedelme, ami néha veszélybe sodorja őket. Az egyik ilyen, hogy mivel száraz vagy kicsit vizes úton soha nem történt még vele semmi, ezért ő jól vezet, és ezt a képességét bármilyen körülmények között megőrzi. Ez természetesen nagyon nincs így. Ha valakinek akár évtizedes rutinja van az autó irányításában, amikor az autó pont azt teszi, amit akarunk, az szinte semmit nem jelent azokra az esetekre, amikor az autó egyszer csak nem azt teszi, amit várunk tőle. A helyzet hasonló ahhoz, hogy valaki el tud lovagolni a-ból b-be (akár vágtában), ami nem azonos azzal, hogy be tud törni egy musztángot, esetleg „össze tud szedni” egy rémült, meghőkölő, megugró, vagy felágaskodó lovat, illetve aki használja a Windows-t, még nem programozó stb.
Bár felágaskodó autót csak a gyorsulási versenyeken látni, hirtelen gondot sok minden okozhat. Komolyabb víz, hó, fekete jég, olaj, kavicsfelhordás, vizes falevelek, a sor hosszú. Nem mindegy, hogy teljes a tapadásvesztés vagy részleges, hogy egy kerék, egy oldal vagy az összes, ahogy az sem, hogy milyen autó, milyen sebességnél, milyen közlekedési helyzetben stb.
Mindezt nem igazán tanítják a vezetői tanfolyamokon, és csak elvétve fordul elő a mindennapokban, ezért bármit is gondoljunk, higgyük el, hogy nem vagyunk rá felkészülve. Azok a tanácsok, hogy ilyenkor „vezessünk lassabban”, vagy az „útviszonyoknak megfelelően”, igazak ugyan, de csak akkor van értelmük, ha egyrészt az ember tudja, mi az a megfelelő vezetés ‒ és ha tudja, nem kell neki külön mondani ‒ másrészt, ha az útviszonyok, amikhez alkalmazkodni kell, egyértelműek. Mert az olaj nem az út teljes hosszában hömpölyög, a vízátfolyás is csak pár méteren van. A jól tapadó fekete aszfalt is azonnal át tud váltani „fekete jéggé” egy páralecsapódásra hajlamos kanyarban. Azok a javaslatok is a kedvenceink közé tartoznak, amikor valami foteldriftes elmeséli a rádióban, hogy „ilyenkor kormányozzunk a megcsúszással megegyező irányba” stb.
Megnézném én azt a rádióhallgatót, aki életében először kerül ilyen helyzetbe és halálos nyugalomban elkezd a megfelelő mértékben és tempóban a megcsúszás irányában kormányozni, miközben az utasa ordít félelmében a fülébe, amin amúgy is patakokban csorog ki az adrenalin, hogy a megcsúszás irányában lévő korlátokról, árkokról, járókelőkről ne is beszéljünk.
Az emberek nem így működnek. Rambónak nem születik az ember, Rambónak tanulni lehet és érdemes, legalábbis, ha a városi közlekedést be lehet helyettesíteni a metaforában a dzsungelharccal. Szerintünk annyiban nem rossz a hasonlat, hogy itt is nagy gyakorlattal és azonnal kell higgadtan reagálni potenciálisan életveszélyes helyzetekre. Extrém körülmények közötti vezetést egyébként tényleg a különleges fegyveres szolgálatoknál is tanítanak, de nekünk és olvasóinknak ehhez elég elmenni egy, de inkább több autós tréningre, ha már a lassan félmillió forintba kerülő B-kategóriás jogosítvány még csak hasonló helyzeteket sem gyakoroltat. Ehhez képest egy néhány tízezer forintos, saját autós képzés nem összeg, és rettenetesen megéri napjainkban.
Az autóvezetési tréningek országszerte rengeteg helyen elérhetők, nem vészesen drágák, szórakoztatóak, akár milliós károkat spórolnak meg, a sérülésekről nem is beszélve. Ha rajtunk múlna, 2-5 évente kötelezővé tennénk minden autósnak. Persze nem rajtunk múlik, ahogy a globális felmelegedés sem, de érdemes meglátni az összefüggést, miközben persze régen is volt hó, sőt. Mondhatnánk rá, hogy „vezetéstechnikai tréningek, az autójavító szakma ajánlásával”.
Képünk illusztráció. Forrás: Flickr
