A „sima” RS Q8 már nem volt elég izmos az Audinak
2024. július 01. írta: autonet

A „sima” RS Q8 már nem volt elég izmos az Audinak

Meglehetősen hatásosra sikerült a vadonatúj Audi RS Q8 performance nevű kocsi belépője, a napokban bemutatott szabadidő-autó ugyanis a valaha volt leggyorsabb időt futotta a legendás Nürburgring-Nordschleife versenypályán a szériagyártású SUV-ok mezőnyében. Az Automeister szervizhálózat mostani cikkében a friss bejelentés és rekord apropóján röviden összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az ingolstadti vállalat legerősebb divatterepjárójáról!

audi_rs_q8_performance_2_1.jpg

Az Audi annak idején a német prémiummárkák közül utolsóként száll fel a „SUV-vonatra”, a 2006-ban debütált Q7 után pedig idővel egy valamivel kisebb, amolyan kupé-crossoverre is jelentős igény mutatkozott a piacon. Ez lett a 6 éve megjelent Q8, amelynek 2019-ben már a teljesítményre kihegyezett, RS-változatát is megismerhette a világ. Ez a modell esett át most némi külső frissítésen, ezzel párhuzamosan pedig a már említett performance-verzióról is lerántotta a leplet a cég.

A már jól bevált, 4.0 literes, ikerturbós V8-as motor teljesítménye 600-ról 640 lóerőre, maximális nyomatéka pedig 800-ról 850 Nm-re nőtt. Ennek köszönhetően a nagyjából 5 méter hosszú, 2 méter széles és 1,7 méter magas, kb. 2,2 tonnát nyomó kocsi 3,6 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra, 2 tizedet javítva ezzel az elődje vonatkozó adatán.

De nemcsak házon belül lett csúcstartó az RS Q8 performance, hanem a komplett kategóriájában is! Az Audi közlése szerint az újdonsággal a tapasztalt pilótának számító Frank Stippler 7:36,698-as idővel repesztett végig a Nürburgring-Nordschleifén, amivel több mint 2 másodpercet faragott a korábban leggyorsabb közúti szabadidő-autó, az egyébként meglehetősen hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező Porsche Cayenne Turbo GT rekordján.

audi_rs_q8_performance_4.jpg

Érdekesség, hogy a jelek szerint az Audi mostanság csúcsokat döntögetni jár a híres aszfaltcsíkra, nemrég ugyanis arról érkeztek hírek, hogy a még a hivatalos premier előtt álló új RS 3-as – ugyancsak Stipplerrel a volán mögött – szintén hamarabb körbeért a 20,832-es körön, mint a saját, kompakt szegmensében bármelyik modell.

Visszakanyarodva a kupé-SUV-ra, a nyolcsebességes automata váltóval ellátott, „ráncfelvarrt” Audi RS Q8, illetve ennek fejlett aerodinamikai megoldásokkal is felvértezett performance-variánsa augusztustól lesz rendelhető, az első példányok pedig várhatóan már októberben a kereskedésekben lesznek. A médiában fellelhető információk alapján az új RS Q8 ára mintegy 142 ezer euróról (forintban kifejezve kb. 56,3 millióról), a meggyőző performance-kivitelé pedig 156 ezer euróról (átszámítva csaknem 62 millió forintról) indul majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr7318438841
süti beállítások módosítása