„Kis Dusterrel” váltaná le a Sandero Stepway-t a Dacia
2024. július 10. írta: autonet

„Kis Dusterrel” váltaná le a Sandero Stepway-t a Dacia

Egy ideje tudvalevő, hogy a bő fél évvel ezelőtt megújult Dacia Dusternek jövőre érkezik egy nagyobb változata, méghozzá Bigster néven. A napokban aztán felröppent a hír, hogy a Renault Csoport pénztárcabarát járművekért felelős márkájának SUV-palettája nemcsak felfelé, hanem lefelé is bővül majd. Az egyelőre ismeretlen nevű új modell a rövidesen nyugdíjazandó Sandero Stepway helyét veheti át, elődjéhez képest várhatóan több szabadidő-autós vonással felvértezve. A CarXpert szervizhálózat aktuális cikkében a projekttel kapcsolatos eddigi tudnivalókat gyűjtöttük össze.

Adott tehát a 2008-ban megismert, és azóta minden generációváltásnál felfrissített Dacia Sandero Stepway (képünkön), amely önmagában nem nevezhető sikertelennek: ez a típus teszi ki a Sandero összeladásainak mintegy kétharmadát. Hiába azonban a „crossover-szerű” kinézet, a kocsi sokak számára csupán egy „némileg megemelt hasmagasságú, kis ferdehátú”, így érdemben nem tudott bekapcsolódni az Európában és Magyarországon is kiemelt népszerűségnek örvendő B-SUV szegmenst jellemző, igen erős versenybe.

dacia_kis_duster_jon_kep_sandero.jpg

Az újdonsággal viszont egyértelműen ezt a jól jövedelmező kategóriát veheti célba a román gyökerű brand, ahogy azt a Citroën is tette a vadonatúj C3-mal vagy épp a Fiat a közelmúltban bejelentett Grande Pandával. A Dacia mini divatterepjárója a várakozások alapján a Renault Csoport CMF-B platformjára épül majd, csakúgy, mint házon belül a Sandero, a Logan, a Jogger és a Duster, vagy épp a nemrég megismert Lada Iskra.

Az aktuális Sandero méreteiből kiindulva a szakértők egy nagyjából 4,1 méter hosszú „bébi-SUV”-ra számítanak, ami mintegy 20-25 centivel rövidebb az új Dustereknél. Nem mellesleg, a szegmens nemzetközi berkekben egyik legkedveltebb modellje, a Jeep Avenger is éppen ekkora, ami azt jelzi, hogy jól eltalált designelemekkel ilyen kompakt méret mellett is lehet sikert aratni a „kalandvágyóbb városi autósok” körében.

Ami a motorkínálatot illeti, egybehangzó vélemények szerint az új típus az említett CMF-platform nyújtotta lehetőségeket kihasználva minden bizonnyal hagyományos belsőégésű, LPG-s, lágy hibrid és full hibrid változatban is elérhető lesz. Sőt, a teljesen elektromos verzió piacra dobása is a pakliban lehet, ami a Dacia Springre gondolva nem is lenne példátlan húzás a vállalattól. Ezzel együtt a várhatóan 2027 környékén debütáló mini-SUV a papírforma szerint igyekszik majd megtartani a Daciák talán legfőbb vonzerejét, azaz nemcsak a méretét, hanem az árát tekintve is a Dusterek alá pozicionálhatják majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr418444269
süti beállítások módosítása