„Kérem a következőt!” – avagy kínai autók Európában
2024. október 01. írta: autonet

„Kérem a következőt!” – avagy kínai autók Európában

„Már megint egy kínai autómárka, ami bekebelezné az európai piacot” – mondhatnák első blikkre azok, akik olvasták a Leapmotor nevű vállalat közelmúltban napvilágot látott exportterveit. Ebben az esetben azonban kicsit másról van szó, a hangcsoui székhelyű márka mögött ugyanis nem egy állami tulajdonú cég, hanem egy startup áll, amely összefogott a Stellantis konszernnel, hogy így lépjen ki az autóipar globális színpadára. A gyártó a napokban két, egyaránt teljesen elektromos, de meglehetősen különböző kategóriájú típus érkezését jelentette be – amelyeket az Automeister szervizhálózat aktuális bejegyzésében igyekszünk röviden bemutatni.

leapmotor_europaban_1.png

A Leapmotort 2015-ben alapították, és eleinte a mesterséges intelligencia területén szerzett magának hírnevet, mígnem 2019-ben leleplezték első járművüket, az S01 névre keresztelt kétajtós, tisztán elektromos kupét. A gyártó azóta dinamikusan növeli hazai eladásait: a 100 ezres határt (ami persze Kínában szó szerint „nem olyan nagy szám”) 2022-ben lépték át, tavaly pedig mintegy 145 ezer értékesített példányig jutottak. Ennek a volumennek minden bizonnyal a többszöröse a cél a nemzetközi nyitással, ami azután vált elérhetőbbé, hogy a holland központú multinacionális óriás, a több mint 10 világhírű brandet birtokló Stellantis tavaly a cég részvényeinek 20%-át felvásárolta.

Az Európában most forgalmazásra kerülő két kocsi közül a T03 (képünkön) az egyre felkapottabb elektromos városi kisautók szegmensében száll ringbe, de onnan is inkább lefelé lóg ki a maga 3,62 méteres hosszával. Messze nem egy újdonságról beszélünk, hiszen Kínában már 2020 óta az utakon van, ennek megfelelően az adatai sem a legfrissebb technológiáról árulkodnak. A kocsiban egy 95 lóerős teljesítményű motor és egy 41,3 kWh-s kapacitású akkumulátor található, utóbbi a WLTP-szabvány szerint 280 kilométeres hatótávot biztosít. Az elsősorban az Opelekről híres, a lengyelországi Tychy-ben található gyárban készülő T03 az ára alapján (a már bejelentett országokban átszámítva kb. 7,5 millió forintról indul) többek közt a Dacia Spring elől igyekszik majd elszívni némi levegőt.

leapmotor_europaban_3.jpg

A Leapmotor másik, Kínán kívül is szerencsét próbáló terméke pedig mások mellett egy igazi nagyvadra, a tavalyi évben az európai eladási listát vezető Tesla Model Y-ra lőhet. A C10 nevű közepes méretű villany-szabadidő-autót egy éve mutatták be, és ez a vállalat első, dedikáltan a nemzetközi piacokra fejlesztett kocsija. A 218 lóerőre és 320 Nm-es csúcsnyomatékra képes elektromos motor ennél egy 69,9 kWh-s akkumulátorral egészül ki, amelynek köszönhetően az ígéretek alapján akár 420 kilométert is meg lehet tenni egyetlen feltöltéssel.

leapmotor_europaban_4.png

A forintban kifejezve mintegy 15 millióról startoló C10, hasonlóan a T03-hoz, már ősszel rendelhetővé válik számos európai országban, miközben a Leapmotor már további földrészek felé kacsingat. És ahogy azt a kínai gyártók esetén mostanában megszoktuk, az első lépések aligha az utolsók lesznek: a cég közlése szerint a következő három esztendőben évente legalább 1 új, nemzetközi karrierre törő járművel rukkolnak majd elő.

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr3218695196
süti beállítások módosítása