Ezekben a napokban tartják a fogyasztói elektronikai iparág legjelentősebb nemzetközi kiállítását, a Las Vegas-i CES-t. A rangos eseményen az autós világ is képviselteti magát, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy napjainkban a járművek is egyre inkább „okoseszközökké” válnak. A Honda ilyen téren az élvonalba tartozik, a japán gyártó pedig a Sony-val közösen fejlesztett Afeela nevű villanyautó mellett a már tavaly belengetett 0 Series modellcsalád tagjainak új prototípusait is megmutatta a szerencsejátékok amerikai fővárosában. Ez utóbbi kocsikról szól az Auto Check Center szervizhálózat mostani cikke.
Már az egy évvel ezelőtti CES-en is óriási feltűnést keltettek a Honda által bemutatott „0” kódjelű koncepcióautók, azaz a már-már meghökkentően alacsony kialakítású Saloon, valamint a nem kevésbé futurisztikus külsejű Space Hub, amely a „kihalófélben” lévő minivan kategória képviselője volt. A tokiói székhelyű vállalat az idei expóra már a sorozatgyártáshoz sokkal közelebb álló verziókat vitte el, ezzel párhuzamosan pedig új részleteket is elárult a tervek szerint már jövőre a kereskedésekbe kerülő, tisztán elektromos típusokról.
A friss premierekből többek bánatára kiderült, hogy a SpaceHub végül kisbuszjelleg helyett – az aktuális trendeket látva abszolút papírformának nevezhető módon – szabadidőautó-formát ölt, és immár 0 SUV néven emlegeti a cég. Az első benyomások alapján sokakat a Volvo EX30-ra emlékeztető jármű mindezzel párhuzamosan némiképp vesztett jövőbemutató megjelenéséből, de megőrizte a talán leglátványosabb (és legmegosztóbb) részletét, a téglalap alakú, piros fénycsíkkal szegélyezett csomagtérajtót.
A Saloon viszont nagyrészt hű maradt az eredeti tervekhez, így ha tényleg ebben a formában gördül majd le a futószalagokról, mindenképp a Honda egyik legizgalmasabb modellje lesz. A SUV mellett ennek a kocsinak is akad egy „hasonmása”, a 0 Saloon orra ugyanis szinte minden rajongónak a legendás Lamborghini Countach-t juttattja eszébe.
A Honda a műszaki részletekkel még adós, de sajtóinformációk szerint hátsó- és összkerék-meghajtású variánsok vannak készülőben (utóbbinál 300 lóerő feletti teljesítményre van kilátás), a hatótáv terén pedig az 500 kilométert vehetik célba a fejlesztők. Azt azonban közölték, hogy a 0 Series család tagjai a saját innovációjuknak számító ASIMO nevű operációs rendszert használják majd, amely eddig sosem látott mértékű személyre szabást tesz lehetővé a sofőröknek. A megoldás egyébként a Honda által az ezredforduló táján megalkotott humanoid robotról kapta a nevét, ami a maga korában világszenzáció volt, és rövid idő alatt Japán technológiai fejlettségének egyik legfőbb szimbólumává vált.
A két vadonatúj autót a Honda Ohio állambeli üzemében gyártják, és elsőként az észak-amerikai piacon válnak elérhetővé, akár már 2026 elején – egyelőre nem tisztázott árakon. Később azonban garantált a nemzetközi forgalmazás is, így az egészen újszerű designt felvonultató kocsik idővel minden bizonnyal az európai utakon is megjelennek majd.