Használt autót venni mindig is lutri volt, újat meg luxus. Ez az állítás Magyarországon lényegében az autó feltalálása óta igaz, csak a mérték változik. Régebben nagyobb lutri és nagyobb luxus volt mindez, ma már kisebb. Ennek ellenére van néhány sztereotípia, ami több mint 100 éve kísért ebben a mindig mozgalmas szegmensben. Az Automeister szervizhálózat friss bejegyzésében ezek közül válogatunk.

A legkeményebb démon, amivel a használt autót vásárlók folyamatosan küzdenek, a kilométeróra állása. A mechanikus órákat csavarhúzóval tekerték vissza, az újabbakat elektronikus eszközökkel, vagy akár több ponton beavatkozva a rendszerbe, de a lényeg változatlan: mindenki szeretne keveset futott autót venni, lehetőleg olcsón stb. Annyiszor, annyi helyen leírták már az elmúlt 100 évben, hogy ez marhaság, hogy szinte mi szégyelljük, amiért újra meg merjük említeni, de egy kocsit tönkre lehet tenni 100 ezer km alatt is, míg gondos karbantartással 300 ezres futás után is lehet „megkímélt”, értsd: jó műszaki állapotú. Az óra állása tehát akkor sem jelent túl sokat, ha igaz lenne, ráadásul nem is mindig az.

Nem tudjuk ugyanakkor kárhoztatni a vevőket, mert mégis, mire kellene alapozniuk a döntésüket, ha sem szakértelmük, sem idejük nincs sok? Látok egy használt kocsit, tetszik, ilyet keresek. Mit kezdjek vele? Honnan tudnám, hogy hányszor tekerték vissza, hány helyen törték meg és mennyire? Hogy kokszos-e belül, hogy gatya-e a gömbcsukló, ki van-e kötve a katalizátor, hogy rohad-e a gitt alatt? Haldoklik-e a magasnyomású rendszer? Ellopták-e 5 éve Litvániában, csak „átcsúszott” az eredetvizsgán? Mennyi van még a kettőstömegűben? Cseréltek olajat az automata váltóban, vagy elhitték, hogy nem kell? Sehonnan. Vannak ugyan hiteles autóvizsgálók, akik néhány tízezer forintért komoly segítséget adnak, de őket fel kell hívni, egyeztetni kell, fizetni kell. A haverok ugyanúgy nem érnek semmit (van kivétel), és szerencse, ha nem tesznek úgy, mint aki ért hozzá. Könnyű nekünk mondani, hogy hozza be hozzánk átvizsgálásra, de ehhez időpontot kell szervezni az eladóval és a szervizzel is, hogy aztán 10-ből 7-szer meg kelljen hallgatni: a kiszemelt példány nem hibátlan, várhatóan erre, erre meg erre kell költeni egy éven belül, kb. x százezret, de komoly baja nincs, reális vétel. (Persze, bőven vannak egyértelmű átverések is.)

Mit tesz ilyenkor a vevőjelölt? Micsoda? Költeni kell rá? Vörös lesz az arca és úgy érzi, át akarták verni ‒ még jó, hogy nem hagyta magát. Természetesen eláll a vásárlástól és hangot ad a felháborodásnak. Mit tesz ilyenkor az eladó? Széttárja a kezét, hogy mégis, mit várt? Majd többet nem vállalja a hercehurcát, mire majd azt gondolják, hogy valamit takargat, pedig nem, csak unja.

A fenti szituációban ráadásul csupa rendes emberek vannak, minden rossz szándék nélkül. Aki tényleg át akar verni, az sokkal rosszabb és sajnos, előbb-utóbb talál egy belefáradt, vagy eleve naiv embert, akit sikerül is. Mert a helyzet az, hogy az autóvásárlók nemcsak, hogy nem objektívek, hanem komoly élethazugságokba ringatják magukat, lényegében abban élnek ‒ ismét nem mind. Azt gondolják, hogy egy használt autó pont olyan, mint az új, csak olcsóbb, mert hunyorítva ugyanúgy néz ki. Hogy az is bolond, aki újat vesz, hiszen 3-4-szer annyiba kerül „ugyanaz” a kocsi, csak mert ebben van „néhány” km. Hát nézd a kormányát, tiszta új, a műszerfal is csillog, hát nem? Még az ülés sincs kiülve, alig van benne 135 ezer, vidéki, női orvos második autója volt, írták. Nos, feleslegesen bár, de nekik szólunk, hogy az autók kopnak, nyomorodnak, görbülnek és rozsdásodnak, miközben a lemezeik kívülről majdnem ugyanolyan szépek, a vidéki orvosok pedig házról házra járnak és ritkán értenek az autóhoz annyira, hogy jó karban tudják tartani ‒ ismét csak lehetnek kivételek.

A modern autók mérnöki csodák és kicsit olyanok, mint a legendás keleti harcosok: még áll a lábán, kezében kard, és csak egész közelről venni észre, hogy halott. Míg annak idején egy Lada, Moszkvics, de akár Opel, Ford, Peugeot, Honda vagy lényegében bármilyen márka 50-70 ezer km-es futásnál élte fénykorát és onnantól hanyatlás kezdődött (némelyik KGST autónál már 40 ezer körül), ma egy 200 ezret futott kocsi, ha kicsit tényleg „megvigyázták”, még bőven újszerű lehet, de persze ugyanúgy milliós költéseket hordozó „betegágy” is. A régi festékek már akkor kráteresek voltak, amikor kijöttek a gyárból, és megmattultak egy nyár alatt. Ma ehhez néha 15 év is kevés. A régi vezetékek szétrázódtak néhány hónap alatt, ma talán soha. Régen egy motort gyakran 50 ezer után már generálozni kellett, ma egy láncos motor normális olajcserékkel 10x megkerülné a földet. Egy korszerű autó elektronikája, injektora, digitális gyújtása, önszabályozó mechanizmusai, szervói, zajszigetelése nagyon sokáig el tudják fedni a jelentkező kopásokat, problémákat. Mire a jó minőségű festék alatt felhólyagosodik a lemez, már gyakran alig van értelme javíttatni.

Persze, nem lenne ilyen gond, ha mindenki választana egy kocsit, használná 20 évig, majd leadná újrahasznosításra, pont olyan állapotban, amennyire odafigyelt a karbantartására. Senki nem verhetne át másokat, mert nem lenne használtpiac. Mindez nyilván irreális, hiszen akkor nem tudná 3 évente cserélni az autóját, aki most tudja és egyáltalán nem tudna kocsit venni, aki újonnan most sem tud. Csak ne álmot akarna venni, mert annak majdnem mindig ébredés a vége.