Sokaknak nyithat kaput a villanyautózásra az „új” BYD
Erős vetélytársat kaptak az európai autómárkák elektromos városi kisautói, a napokban ugyanis elérhetővé vált Magyarországon a BYD Dolphin Surf nevű modell. A hazánkban is egyre látványosabban nyomuló kínai gyártó kompakt ferdehátúja elsősorban az árával igyekszik felhívni magára a figyelmet, ám az…
Mennyi? 30! Mi 30? – avagy a KRESZ esete a formállogikával
Nemcsak az autós médiumokban ment nagyot az utóbbi időben az elképzelés, mely szerint lakott területen az alapértelmezett sebességhatárt 30 km/h-ra is le lehetne vinni a mostani ötven (anno 60) helyett. A kezdeményezés mögött a csapda, egyben meghatározó (egyetlen?) érv: egy gázolás során lényegesen…
Szembemegy az európai trendekkel a magyar újautós-piac
A minap megérkeztek a 2025-ös esztendő első negyedévére vonatkozó, az új személygépkocsik értékesítésével kapcsolatos hivatalos európai és benne a magyar adatok. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) összesítéséből kiderült, hogy miközben a nehéz és kiszámíthatatlan gazdasági helyzet némiképp…