Ma már természetes, hogy éjszaka is gond nélkül lehet autót vezetni, de ez nem mindig volt így. Ma számos típuson még be sem kell kapcsolni a fényszórót, mert a fedélzeti rendszer a fény- és útviszonyok figyelembevételével fel-le kapcsol, kezeli a távolságit és tompítottat, aztán ha kiszállunk, lekapcsolja magát. Ha azt mondjuk, hogy hosszú volt az út idáig, akkor finoman fogalmaztunk.

Kezdetben „vala” az ige, aztán mondá az Úr, hogy legyen világosság. Ez az úr esetünkben inkább úrvezető volt, aki nehezményezte, hogy az autójával nem tud este, sötétedés után közlekedni, különösen, hogy még a közvilágítás sem volt evidens.

Azt első autók fényszórói tükör nélküli, egyszerű olaj, vagy ‒ jobb esetben ‒ acetilénlámpák voltak. Ez utóbbi elég fényesen ég, és elég nagyot tud robbanni, illetve elillan, ha rosszul tárolják. Megoldották ezt is, így 1917-ben egy acetilén reflektor már akár 500 méterre is elvilágított, ami azért ma sem lenne rossz érték, szembejövő forgalom meg amúgy sem nagyon volt, max. a lovaskocsik álltak meg káromkodni egy pillanatra. A villany használata ehhez képest visszalépés volt, ami a fényáramot illeti, de annyival egyszerűbb, hogy az fejlődött tovább (kb., mint a benzines autó a villanyautó rovására, pedig kb. egyidősek)

Ezzel együtt persze az elektromos fényszórók is útjukra indultak. Az elsőt egy korabeli villanyautón ‒ hiszen az akkumulátort, a villanymotort és az izzólámpát is feltalálták már ‒ alkalmazták, méghozzá 1898-ban. Azon túl, hogy alig dobott némi narancssárga plecsnit az útra, további gond volt, hogy a szénszálas izzólámpák nem nagyon bírták a macskaköveken. Azért csak fejlődgetett minden, az izzószálak is, az utak és az autó-felfüggesztések is. A teljesítmény és a fényáram is nagyjából egyenletesen nőtt, de azért sokkal lassabban, mint például az elérhető utazósebesség, mert már akkor is tudták, mi a fontos a vevőknek. �

Az 1940-es, ’50-es években már viszonylag komoly, zárt, foncsorozott fényszórók működtek, később külön tompított fénnyel és reflektorral. A halogén izzók a ’60-as években kezdtek terjedni, az elsőt ’62-ben a Hella mutatta be. Itt a zárt búrákban már valamilyen halogéngáz került, a wolframszál így sokkal nagyobb és fehérebb fényt ad, de ezek még mindig izzószálak, a szó századeleji értelmében. Ezekbe azért már nem jó belenézni. Ekkor alakultak ki a ma ismert szabványok is. A kétizzós (tompított és reflektor egyben) égők 1971-ben kezdtek terjedni. Az autók nagyjából ezt a technológiát használták a ’90-es évekig, sokan akár máig, mert olcsó volt (lett), és viszonylag megbízható.

A drágább autókat a ’90-es évektől HID, vagy más néven Xenonlámpákkal kezdték árulni. Ezek egyrészt drágák és nehezen javíthatók voltak, másrészt sem szabályozásban, sem az egy Wattra jutó fényáramban nem jelentettek hatalmas ugrást, legalábbis az ezeket hamarosan leváltó, ma is fejlődő és újszerű LED-technológiához képest.

A LED-ek nemcsak egyszerűen több fényt hoznak ki azonos fogyasztás mellett, de nagyjából az autó egész élettartamát kiszolgálják. Egy LED bír mondjuk 20 ezer órát, ami 30-as átlagsebességgel számolva is 600 000 km, ami nem jellemző egy személyautóra. Ráadásul a jobb rendszerek már nem 1-2 nagy erejű ledet használnak, hanem több tucat, vagy akár 100+ kisebb LED-del érik el a hatást. Ennek köszönhető, hogy a ‒ ma még ‒ feláras technika nemcsak kitakarja a szembejövőt vagy a gyalogost, megelőzve a vakítást, miközben minden más jól világított marad, de képes tetszőleges üzeneteket is az útra vetíteni, akár a játék kedvéért.

Eközben a felsőkategóriát már infrareflektorral is felszerelhetik, amelyik egy éjjellátó számára világítja meg az utat, így egy gyalogost vagy állatot már akkor is látni lehet, ha a „rendes”, számunkra látható fénytartományban működő reflektor fényénél még nem vennénk észre.

Hogy mi lesz a következő nagy dobás, az még nem látszik, de nyilvánvaló, hogy nem holnap, hanem évtizedek múlva kerül rá sor. Egyrészt, mert a LED, pláne a LED-mátrix még messze nem alapértelmezett az olcsóbb, kisebb autók szegmenségben, másrészt mert az autós világ most a károsanyag-kibocsátással és az akkutechnológiával van elfoglalva, a világítás pedig elérte azt az ésszerű határt, amit a megszokott, 60-160 km/h közötti sebességtartományban még ép ésszel hasznosítani tudunk.