Szinte közhely, hogy a most 18-30 éves korosztály jóval kevésbé vágyik saját autóra, mint a korábbi generációk. A nagyvárosok autóval élhetetlenek, a parkolás, a benzin drága, sorolhatnánk. Ott vannak aztán az alternatív közlekedési formák, akár elektromos változatban is. A kerékpár, a roller, a mindenféle 1-2-3-4 kerekű eszközök, az autó- és motormegosztók stb. Ráadásul ez az a korosztály, amelyik ‒ amíg gyerekük nem lesz, de egyre kevésbé lesz ‒ nem nagyon jár „nagy bevásárolni”. Ugyanakkor még mindig van egy markáns réteg, amelyik tudja, hogy a saját autó mennyire meg tudja emelni a szabadságfokot, mennyire kinyitja a világot, persze nem ingyen.

Ezzel párhuzamosan arról is olvasni, hogy a most munkába állók lesznek hosszú évtizedek óta az elsők, akik átlagban rosszabbul élnek majd anyagi szempontból, mint a szüleik. Ennek megítélése túlmutat a kompetenciánkon, de az Automeister szervizhálózat aktuális cikkében kicsit mégis körüljártuk, hogy egy autó tényleg olyan rettenetes megterhelés-e, mint azt sokan hangoztatják.

Folytassuk ott, hogy egy autó pénzbe kerül. Ezen nincs mit sopánkodni, csak a szeretet meg a levegő van ingyen, utóbbi csak akkor, ha nincsenek minőségi elvárásaink. Tehát, akinek nincs állandó bevétele, vagy valakije, aki fizeti az életét, az ne vegyen autót, hiszen önállóan enni, lakni sem fog.

Aki viszont dolgozik, és vágyik rá, már elgondolkodhat rajta, ahogy most mi is tesszük. Egy nagyjából megbízható használt autó „alsó hangon” ma 1-1,5 millió Ft. Van ennél olcsóbban, de nagy szerencse és szaktudás kell ahhoz, hogy valaki ennyiért kifogjon egy jót. Ha rendszeresen azzal jár valaki, mondjuk havi 600-1000 km-t, és időnként szervizeli, amire szükség lesz, valamint normálisan fizeti rá a kötelező biztosítást, akkor a birtoklás teljes költsége 60-80 ezer Ft lesz havonta. Természetesen mindez a vételáron és az ilyenkor szokásos kiadásokon felül, mint első szerviz, átíratás és mások. Az egyszerűség kedvéért számoljunk 1,5 milliós vételárral és havi átlagosan 80 ezres fenntartással, szemet hunyva minden más felett.

Elemzések szerint ma egy pályakezdő átlagos fizetési igénye nettó kb. 380 ezer Ft. Ha úgy vesszük, sok, ha úgy, akkor kevés. Ha önállóan szeretne bérelni egy lakást, az rezsivel együtt nem jön ki 200 ezer Ft alatt, a maradék 180 ezerből kell enni, közlekedni, öltözködni és szórakozni menni, hogy olyan tételekről, mint a diákhitel, ne is beszéljünk. Ha autót tart fenn (mert mondjuk a családtól kapta), akkor ez az összeg 100 ezer Ft-ra jön ki, ami biztos, hogy nem a békés harmónia receptje, inkább engedje el a saját kocsit, amíg kicsit feljebb nem kapaszkodik a ranglétrán. Ugyanígy nyilván félretenni sem fog annyit, hogy abból autót vegyen.

Ugyanakkor, ha mondjuk másodmagával bérli a lakást, mert összeköltözött a párjával, egy baráttal közösen lakik (és mindkettőjüknek van fizetése), vagy kapott egy lakást a szüleitől, rögtön felszabadul 150+ ezer Ft ahhoz képest, mintha egyedül élne. Ezt, ha egy éven át félre tudja tenni (vagy előre felveszi kölcsönként, amit aztán egy év alatt törleszt), már meg is lehet az első autó, egyúttal megvan rá a fedezet is. Ugyanígy igaz a képlet, ha mondjuk az átlag pályakezdőnél magasabb bérrel tud munkába állni, vagy ha az életviteléhez kap némi szülői támogatást.

A fentiek alapján tehát kijelenthetjük, hogy az autóvásárlás ma nagyon sok fiatal számára messze nem beláthatatlan kategória, a fenti, kifejezetten pesszimista életkezdési forgatókönyvet kivéve (egyedül fizetett albérlet, átlagos vagy rosszabb jövedelem, 0 segítség).

Az persze, hogy valaki a nehezen megszerzett forintjait valóban kocsira akarja-e költeni, vagy bármi másra az utazástól a szórakozáson át a vésztartalék képzéséig, nyilván egyéni döntés, és érthető, ha végül nem az autóbirtoklás jön ki győztesként a nagy számolgatásból. De arról panaszkodni, hogy a fiatalok döntő többsége nem képes megvenni az első autóját, nyilvánvaló csúsztatás. Miközben sok emberre ez igaz lehet, a többség esetében át kellene fogalmazni: a pályakezdő fiatalok zöme nem képes könnyedén saját autót venni és fenntartani anélkül, hogy más, számára fontos tényezőről le kellene mondania. Ha viszont ezt így elfogadjuk, a helyzetben semmi különös nincsen. A társadalom döntő többségének be kell osztania a pénzét, amit tág határok között mindenki arra költ, amire akar, akárhány éves is legyen.

Ha egy kocsi nem ér annyit valakinek, mint amiről le kell mondania a birtoklásért cserébe, akkor nem vesz. Nyilván vannak szerencsésebb országok, ahol kevesebb kompromisszumot kíván egy autó fenntartása, és lényegesen több olyan ország, ahol többet. Magyarország viszont a történelem során sosem volt még olyan helyzetben, hogy az autótulajdonlás ne jelentett volna jelentős terhet az átlagjövedelemhez képest, ezért ezt újdonságként, vagy korunk tragédiájaként tálalni legalábbis hatásvadász.