Kezdetben valának a terepjárók, melyekben a gyártó mindent a terep járásának rendelt alá. A differenciálzárak száma három, a has magasra húzva, az abroncsok bütykösek. Jó esetben csörlő, spéci emelő, homokrámpa, minimum egy pótkerék, de jobb, ha több.

Ezek az autók nagyon drágák, főleg, mire elkészülnek, mert ritkán maradnak meg gyári állapotukban. Cserébe közúton a használhatatlanság határáig kényelmetlenek, lomhák, billegősek, kín velük egyenesen menni. Kis túlzással mintha traktorral hajtanánk a közúton. Ennek ellenére a vadon szava nagyon sokakat megszólított, akinek se hajlama, se ideje veszélyes, koszos outdoor kalandokra, de bizonyos okokból (sok ilyen lehet) szeretnék, ha olyannak látszanának, mint akinek van. Valahogy úgy, mint mikor valaki szörfdeszkával a hóna alatt áll a bárpultnál, de vízben még nem látta senki. Ezek az emberek igényelték (igénylik!) a terepes külsőt, de annyira nem, hogy cserébe egy 20 litert fogyasztó traktorral csörögjenek mindenhova, 110-es utazósebességgel, vonaltól vonalig kóvályogva.

A gyárak ezt felismervén megalkották a SUV fogalmát. Más gyártók másképp rövidítették, de a lényeg, hogy közútra szánt, terepjáró külsejű kocsikról van szó. Ezeket már nem lehetett terepre vinni, de a földúton azért elmentek, ahogy egyébként minden autó a sportkocsikon innen. A dolog annyira bejött, hogy mindenki, aki korábban csak autót akart, most már emelt autót akart. A piacból élő mérnökök erre létrehozták a kisautó-SUV-ot, a kompakt-SUV-ot, a nagyautó-SUV-ot, az egyterű-SUV-ot, sőt, később a luxuslimuzin-SUV-ot és a sportkocsi-SUV-ot. Lett SUV az időseknek, a fiataloknak, a családoknak, a menedzsereknek, a száguldozóknak, a „ki, ha én nem” embereknek és a szerény tömegeknek. És a gyártók látták, hogy ez jól van így, hiszen viszik a portékát. Szinte mindegy, milyen, az sem baj, ha nem összkerekes, az sem baj, ha valójában alacsonyabb, mint a személyautók. Hamarosan (mára) eljött az idő, hogy a többség valami ilyet vesz, ha teheti, vagy ha nem, csak dacból nem.

Mi következik ebből? Természetesen az, ami annak idején a rockerekkel, hippikkel, punkokkal történt: a megkülönböztető jegyeik idővel beszivárogtak a fősodorbeli kultúrába. Nagyjából ugyanez a helyzet azokkal is, akik terepjáróval akarták megkülönböztetni magukat. Mostanra két választásuk maradt: vehetnek tüntetőleg klasszikus sportkocsit, kombit vagy szedánt, ezzel tartva távolságot a sok SUV-tulajdonostól. Elhatárolódásra alkalmasak ezek, kényelmesek, kellemesek, kevesebbet fogyasztanak stb., de van egy hibájuk: ránézésre senki nem gondolja majd, hogy Krokodil Dundee a tulajdonos.

A gyártók azonban ezt az áramlatot is megérzik. Elővették régebbi, valódi terepjáró modelljeiket, és átalakították úgy, hogy aszfalton se legyen büntetés vezetni. Elég csak megnézni a G-Wagen, a boldogult régi Defender, a Wrangler vagy a Land Cruiser változásait évről évre. Mostanra létrejött az az autóréteg, ami aszfalton is hasít, terepen is bizonyít, ha kell, és árban jellemzően közelebb van a 100 millióhoz, mint a 30-hoz. Nemcsak azért, mert ez egy igazi pénztermelő kategória a gyártóknak, hanem azért is, mert a mindenhol jól teljesítő technológia még sokkal drágább, mint ha egy kocsinak csak aszfalton vagy csak terepen kellene jónak lenni.

És hogy legyen még egy csavar a végére: azoknak, akik gazdagok ugyan, de a vajbőr huzaton ülve, körbekamerás-elektronikus összkerékhajtással pezsgőzgetve terepjárás nem elég maszkulin számukra, elkezdték gyártani a régi Defendert, illetve valamit, amit a régi Defender kasznijába építenek. Tehát ne egy sáros, birkaólszagú, öreg haszonjárművet képzeljünk el, hanem egy klasszikus, de felújított Defender kasznit, amibe építenek egy sokszáz lovas V8-at, meg lényegében bármit, amit a vevő szeretne, miközben kívülről, ránézésre pont olyan, mintha a gazdája a maga egyszerűségében, rendeltetésszerűen használná a technikát. Mivel egyedi építésű, nyilván nem tud olcsóbb lenni, mint a fenti, luxus, de széria terepjárók, de milyen autentikus, nem?

Félreértés ne essék; nem gondoljuk, hogy mindenkinek sárban dagonyázva, bokrok közt centizgetve, vagy mentőtraktorra várva kellene költenie a drága pénzét és szabadidejét, ahogy Man TT-n indulnia, ultiznia, sziklát másznia vagy bélyeget gyűjtenie sem kell mindenkinek. A Carxpert szervizhálózat fenti cikke mindössze azon lamentál, hogy korunk „vállald önmagad” szlogenje hogyan csúszott annyira félre, hogy csak a kőkemény Krokodil Dundee imázsa vállalható, miközben mi örömmel megnéznénk egy olyan autót is, ami fennen hirdeti, hogy a tulajdonos kőkemény bélyeggyűjtő, és ezt szeretné, ha más is látná rajta.