Lefelé bővül az elektromos Ford Explorer palettája
2024. október 01. írta: autonet

Lefelé bővül az elektromos Ford Explorer palettája

Nyugodtan mondhatjuk, a Ford Explorer EV pályafutása eddig nem éppen zökkenőmentes: a döntően az európai piacra szánt, tisztán elektromos szabadidő-autót még tavaly tavasszal mutatta be az amerikai gyártó, amely röviddel azután meg is kezdte volna a típus forgalmazását. A tényleges debütálás azonban nagyjából egy évet csúszott, Magyarországra pedig csak most érkezik meg a kínálat harmadik, belépőszintű modellje. Ennek apropóján a friss designdíjas villany-crossover lesz az Auto Check Center szervizhálózat legújabb cikkének főszereplője.

ford_explorer_ev_uj_3.png

A késlekedés oka a korábbi hírek szerint egyébként az volt, hogy a kocsi akkumulátorát át kellett dolgozni annak érdekében, hogy megfeleljen a tavaly bevezetett nemzetközi előírásoknak. A Ford marketingcsapata azonban igyekezett a dolog pozitív végét megfogni, hiszen azt hangsúlyozták, hogy az utolsó (utáni) pillanatban történt átdolgozással az autó sokkal jobb lett, mint azt eredetileg gondolták – a hatótávok például a „B-tervként” használt nikkel-mangán-kobalt aksik révén nagyjából 20%-kal nőttek.

Az Explorer EV egy „transzatlanti” együttműködés keretében a Volkswagen csoport MEB platformjára épül, hasonlóan többek közt a VW ID.4-hez, az Audi Q4 e-tronhoz, a Škoda Enyaq-hoz vagy a Cupra Tavascanhoz. A Ford mérnökei ezzel együtt a kezdetektől arra törekedtek, hogy a közös alap adta kötöttségek ellenére az ő autójuk azonnal megkülönböztethető legyen, hozza az „ikonikus amerikai SUV-formavilágot”. A jelek szerint ez szakmai berkekben sokak tetszését elnyerte, a kocsi ugyanis nemrég Product Design kategóriában elhódította a rangos Red Dot Díjat. Ezt az elismerést a márka háza táján utoljára a Fiesta érdemelte ki még 2009-ben. Éppen ezért különös egybeesés, hogy az új Explorer épp ugyanabban a kölni üzemben készül, ahol korábban a Fiesták.

ford_explorer_ev_uj_4.png

A 4,46 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,6 méter magas divatterepjáró eddig egy 286 lóerős, hátsókerék-meghajtású, valamint egy 340 lóerős, összkerekes verzióban volt elérhető idehaza. Mindkettő a MEB platform jól ismert, nettó 77 kWh-s kapacitású akkumulátorával van felszerelve, amely a gyengébb változat esetén valamivel több mint 600 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Ehhez a felhozatalhoz csatlakozik tehát a hírek szerint egy 170 lóerős kivitel, amelyben aksiból is a kisebb változat, az 52 kWh-s pakk teljesít szolgálatot. Az egyetlen feltöltéssel megtehető távolság ennek megfelelően ennél a variánsnál szerényebb, nagyjából 380 km, ami átlagos használat mellett azért így is megfelelőnek mondható.

A típushoz kapcsolódó további érdekesség, hogy nevéhez (Explorer, azaz „Felfedező”) méltóan a népszerűsítő kampányát egy igazi világutazóra, Lexie Alfordra bízták. Az amerikai hölgy annak idején azzal került be a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy 21 éves és 177 napos korára már a Föld összes országába (196) eljutott. Ennyire merész álmai a Fordnak aligha vannak az új SUV-val, ezzel együtt Európában azért a villanyautós piac lassulása ellenére is számottevő eladásokat produkálhatnak.

ford_explorer_ev_uj_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr9518695180
süti beállítások módosítása