Cégként régen sem volt könnyű eldönteni, hogyan tegyünk szert a vállalati kocsikra, de a dilemma már a magánszemélyeket is elérte, miközben ‒ nem gondolnánk, de ‒ a kettő között van egy átmeneti zóna is. Szürkének ne nevezzük, hiszen nincs benne semmi törvénytelen, de tény, hogy befolyással van a döntésre, amikor feltesszük a nem is 20 forintos kérdést: vásárlás vagy bérlés? Ezt a témát járjuk körbe az Auto Check Center szervizhálózat aktuális írásában.

Tényszerűen nem igaz, hogy régen minden jobb volt, de sok szempontból talán egyszerűbb. Ha valaki autóra vágyott, vett egyet, aztán vagy eladta, amikor másikat akart, vagy használta 20-30 évig, és betolta a roncstelepre. Vannak azonban az autóhasználatnak ennél jóval összetettebb bugyrai is, amit általában különböző lízingformákkal írnak le, és lényegében a rendszerváltás óta velünk vannak, úgyhogy újnak sem lehet nevezni ezeket. Ráadásul mindez már régóta magánszemélyeknek is elérhető. Fontos, hogy ez itt nem a reklám helye, nekünk szervizként mindegy, hogy kié az autó, amit behoznak javítani, mindenképpen profi, lelkiismeretes munkát végzünk. Szeretnénk ugyanakkor kicsit segíteni abban meglévő és leendő ügyfeleinknek abban, hogy mi mikor érheti meg.

Mielőtt belebonyolódnánk a fogalmakba, hadd mondjuk el, hogy a döntés sok tekintetben szubjektív. Van, aki ért a kocsikhoz, van, aki nem. Van, aki szeret velük foglalkozni, mások nem, illetve ettől függetlenül vagy van rá ideje valakinek, vagy nincs. Nézzük, miből lehet választani, ha volán mögé ülnénk. Itt most csak azokat a forgatókönyveket nézzük meg, amikor folyamatosan rendelkezésünkre áll egy autó, lényegében sajátként használjuk. A néhány órás, napos bérletek akkor is más lapra tartoznak, ha sok cégnél minden létező változat elérhető.

Tisztázzuk emellett, hogy mi a helyzet a céges autó-magánautó kérdéskörben. Magánautó az, ami egy magánszemély nevén van, és kész. Elmegyek, megveszem, kifizetem (az én dolgom, hogy hitelből vagy sem), onnantól a nevemen van, minden örömével és nyűgjével. A céges autó az, amit egy vállalkozás azért szerez be, hogy valamelyik dolgozójának átadja munkavégzés céljára. Tipikusan ilyenek a területi képviselők vagy a szervizes szakemberek autói. A kettő közötti zóna pedig az, amikor az autót a cég vásárolja ugyan, de az, aki megkapta, valamilyen mértékben magáncélra is használja. Ez adózási szempontból egy másik kérdés, minket a felhasználás érdekel. Van, aki használat szempontjából egyértelműen magánautót vásárol, de mivel van cége, vagy megfelelően fontos személy valaki más cégében, ezt a lényegében magánutót a cég biztosítja számára, vagy a cégen keresztül biztosítja saját magának. A másik eset, amikor egy kifejezetten céges autót valaki néha megkap magánhasználatra is, ha kéri, mert pl. költözik, de amúgy ilyesmire nem használhatja rendszeresen. A két véglet között számtalan árnyalat lehetséges.

Zárt végű lízing

Az ember kinézi az autót, befizeti a kezdőrészletet, és onnantól kezdve használja, gumiztatja, szervizelteti, csak épp nem az övé (csak üzemben tartja) egészen addig, míg a lízingidőszak le nem jár. Fizeti közben a részleteket, amit lízingdíjnak hívnak, majd a végén kifizet egy maradványértéket, amikor az autó tulajdona rászáll. Mindez alig különbözik a hiteltől, csak míg a hitelnél a tulajdonjog (általában) egyből a vásárlóé, addig a lízing alatt a lízingcégé, a „vevő” csak használja. A gyakorlatban nem nagy különbség, csak a hitelnél a hitel mögött más jellegű a fedezet, míg a lízing mögött kizárólag az autó van fedezetként. Magánszemélyek ritkán használják, cégek is csak akkor, ha a nevükre akarják később venni a kocsit, mert mondjuk odaadják a dolgozónak a végén.

Nyílt végű lízing

Ez már eggyel gyakoribb eljárás a cégeknél, és a magánszemélyeknek is érdemes elgondolkodni rajta, ha értékesebb autót vásárolnának. A lízingcég megveszi a kocsit (akár használtat is, ebből a szempontból nem érdekes), majd lényegében egy adott havidíjért kölcsönadja az üzembentartónak, aki sajátjaként használja. A futamidő végén aztán a személy eldöntheti, hogy megvásárolja az autót az aktuális maradványértéken (ami az eddig befizetett összegek és a teljes vételár különbözete, de figyelembe vehetik a kocsi piaci értékét is, ami pl. az utóbbi években nagyon gyorsan változott), vagy visszaadja a lízingcégnek, aki aztán eladja, vagy azt csinál vele, amit akar, hiszen az övé. Az autóhasználó kezdhet újabb lízinget, vagy sem. Mindez annyiból kedvezőbb lehet, mint a zárt végű, hogy a végén nem kell feltétlenül megvenni a kocsit (de a lehetőség adott), így az öregedő autó gondja vagy eladása más nyűgje/haszna lesz.

Operatív lízing

Egyre divatosabb, mert nagyon kényelmes. Lényegében egy bérautót kap az ember, többéves, állandó használatra (hívják tartósbérletnek is), ami felett sajátjaként rendelkezik, majd x év elteltével egyszerűen visszaad. Megállapodás kérdése, hogy közben ki viseli gondját a kocsinak, de jellemzően ilyenkor az üzemeltetés a lízingcégé, tehát ő hordja szervizbe (sok ilyen céggel dolgozunk mi is), gumiztatja, biztosítást köt rá, ha pedig valamiért épp nem használható, mondjuk mert itt van nálunk javításon, vagy összetörték, megállapodás szerint, jellemzően nem ingyen, de csereautót is biztosít. A felhasználó szempontjából tehát végtelenül kényelmes a dolog, csak egyetlen apró kérdés vetődik fel: melyik módozat hogyan éri meg a végén, hogy jön ki „a matek”?

Sajnos erre sincs egyszerű válasz, de igyekszünk érthetők maradni.

Mennyi az annyi?

Ha mindenki mindent ugyanannyiért kapna meg, nyilvánvalóan a vásárlás lenne a legésszerűbb, ha csak az autó árát nézzük. Ha a szerviz is ugyanannyi lenne mindenkinek, akkor már „csak” a tulaj saját idejét kellene beárazni, és megkapnánk a teljes költséget. Mire gondolunk? Ha valaki munkaidőben kell hogy a szervizben vagy a gumisnál várakozzon, az vagy neki vagy a munkaadójának nyilvánvalóan pénzbe kerül. Ha mindezt szabadidejében teszi, akkor arra kell válaszolnia, hogy mennyit ér neki, hogy az adott időben épp nem otthon van, vagy bármi olyan csinál, amit szívesebben végezne autó-ügyintézés helyett.

Az árkülönbség azonban nem csak a szabadidő árából adódik, a piaci árak egyáltalán nem egyformák egy lízingcégnek és egy magánszemélynek. A lízingcégek, mivel sok autót vásárolnak, sokkal olcsóbban kapják azokat, de ugyanígy jelentős kedvezménnyel kötnek GFB-t, CASCO-t, van kedvezményük a gumira, akár a szervizre is, és keresnek természetesen magán a lízingen, mint pénzügyi tranzakción, ami mögött jellemzően nem a saját pénzük áll, hanem valamelyik banké, melyek közvetítői jutalékot adnak annak, aki helyettük eladja a szolgáltatást. Egy lízingcégnek tehát sokkal olcsóbb egy autót megvenni és üzemeltetni, mint egy magánszemélynek, csakhogy a lízingcégnek alkalmazottai vannak, irodaköltsége van, és meg szeretne élni abból, amit csinál. Természetesen abból az árrésből él, ami az autók üzemeltetésének költsége és a kiszámlázott szolgáltatások között keletkezik. Ha úgy tetszik, olcsón vesz, drágábban ad. A kérdés csak az, hogy mennyivel?

Ez nagyon sok mindentől függ, a kocsi értékétől, a felek kapcsolatától, az alkutól, a cég működési hatékonyságától stb. Azért az ökölszabály az, hogy a lízingcég szolgáltatásait igénybe véve kicsit többet fizetünk a kocsiért a fenekünk alatt, mintha besétálnánk a szalonba, de ha a teljes birtoklás költségét nézzük, előfordulhat, hogy az autó végül ugyanannyiba, vagy alig többe kerül tartós bérletben, mint megvásárolva. Az összehasonlítást megnehezíti, hogy egy autó fenntartási költsége kicsit lutri is. Elromlik-e valami komoly az adott időszak alatt, illetve hogyan használja, aki használja. Objektív döntést tehát akkor lehetne tenni, ha megvennénk a kocsit, majd x év múlva megnéznénk minden kiadást, és összevetnénk az ajánlattal, amit akkor kaptunk rá tartós bérletként. Ez nyilvánvalóan nem nagyon járható, úgyhogy marad a józan ész:

Saját matekot!

Ha lealkudtunk egy árat a kereskedőnél, térjünk be egy (több) lízingcéghez, és számoljunk velük is egyet. Természetesen a szalonban kapott vételárhoz adjuk hozzá a kötelező szervizek, a gumiztatás, a biztosítás, takarítás és minden más díját is a tervezett élettartamra. Ez nem egyszerű számítás, de némi üzemeltetési tapasztalattal nem is lehetetlen. Kevésbé pontos megközelítés, de életszerűbb, ha csak az operatív lízing havidíját mérlegeljük. Ha úgy gondoljuk, hogy az adott összeg nem terheli meg túlságosan a pénztárcánkat a következő néhány évben és értékes számunkra, hogy lényegében nem kell törődnünk az autóval a tankoláson és a mosatáson kívül, válasszuk azt, akkor is, ha drágább. A gondtalanság, a szabadidő nagyon sokat ér, de persze kinek mennyit. Ha nem tudjuk eldönteni, hogy nekünk mennyit, akkor induljunk ki abból, hogy mennyit ér a munkaidőnk: a havi jövedelmünket osszuk vissza óradíjra, és vegyük úgy, hogy ugyanennyit ér a szabadidőnk is. Mennyi jött ki? 2-3e Ft? Akkor két óra kocsira kidobott időt számoljunk 5e Ft-nak és így tovább. Ezt a „pénzt”, mert az idő is az, a tartós bérlet megtakarítja. Nem egy pontos összeg, de érdemes hozzászámolni a gondolkodáshoz, a saját autónál költségként, a bérautónál megtakarításként.

Mindenkinek jó számolgatást!