Drágul a benzin, mostanra majdnem megint annyiba kerül, mint amikor nagyon drága volt. Ha emlékszünk, 2022 nyarán a külföldiek, illetve az ársapka alól kilógó más vásárlók 801 forintért tankolták azt, aminek a „sapkás” hatósági ára akkor 480 Ft volt. Igaz, a benzin hazánkban az elmúlt 30 évben mindig is drága volt, ha mondjuk a mindenkori mediánfizetéshez nézzük. Az áram is drága. A gáz is. Az autó is, és igen, tudjuk, a szerviz is. Hogy miért? A generális, „méregzöld” válasz az, hogy túl sokan vagyunk a világon, akik mind úgy érezzük, hogy jár nekünk az egyéni közlekedés luxusa, de azért a részletek nem közömbösek, és a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, és a valódi okok is mások. Ezeket próbáljuk felgöngyölíteni az Auto Check Center szervizhálózat mostani bejegyzésében.

Egyszer már értekeztünk arról, hogy mikor lesz 1000 Ft egy liter benzin, mert nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem hogy mikor. Ha van egy kis szerencsénk, akkor ez a lélektani határ már akkor jön el, amikor a többség villanyautóval jár, de személyes véleményünk szerint erre jóval korábban sor kerül, bár nyilván nem tudnánk megmondani, hogy mikor, mert nem rajtunk, szerelőkön, hanem a lényegében mindannyiunk felett álló tényezőkön múlik. Vegyük is sorra, hogy miért törvényszerű, hogy előbb-utóbb beüt ez a ma még horrornak tűnő árszint. Az üzemanyagárat (tehát a gázolajét is) egyébként rengeteg tétel befolyásolja, mi most itt csak néhány tényre mutatnánk rá, lehet, hogy nem is a legfontosabbakra.

1. Magyarországnak nincs saját kőolaja. Ez egyébként csak nagy vonalakban igaz, Vecsés mellett és pl. Turán is működnek olajkutak, de ezek csak apró töredékét fedezik a hazai szükségletnek, szóval az olaj lényegében importcikk. Ebből az következik, hogy mások annyiért adják nekünk, amennyiért akarják, és bármennyiért is adják, biztosan nem forintban kell érte fizetni. Amúgy szó sincs arról, mint amivel riogatták régebben a népet, hogy egyszer csak elfogy a kőolaj a földről, mert ez még jó darabig nem lesz veszély, de nálunk a Kárpát-medencében nem valószínű, hogy valaha is eleget találnak belőle. Tehát a kőolaj világpiaci ára lassan kúszik felfelé, amit a kereskedőcégek azonnal és némi felárral érvényesítenek a kiskerárban. A folyamat, ha nem is egyirányú, de azért 2015 októberében még 337-ért tankoltunk, ma meg 630-as árakról van szó, és nem nagyon volt még olyan év, amikor az üzemanyagok átlagos ára kevesebb lett volna mondjuk az előző 5, de akár 1-2 év átlagánál. Egy kis apróság a fiatalabbaknak: az 1990-es taxisblokád szereplői azért bénították meg Budapestet és még pár magyar várost, mert hirtelen már nem 36 forintot kellett fizetni a benzin literjéért. Szóval, bár az ár látszólag hullámzik, trendszerűen azért folyamatosan nő.

2. Mivel külföldről vesszük, az olajért valutában, jellemzően dollárban, ritkábban euróban vagy rubelben kell fizetni. Ha ezekhez képest a forint leértékelődik, akkor az üzemanyag akkor is drágul, ha az olaj világpiaci ára változatlan. Márpedig többéves távlatban a forint szintén nem szokott felértékelődni. A már említett 2015-ben, vagyis 10 éve 267 Ft volt egy „zöldhasú”, mostanság mintegy 400 Ft. Igen, ha mutat korrelációt az üzemanyagárral, az nem a véletlen műve. Ennek számtalan közgazdasági oka van, amiről könyvtárakat töltöttek meg, de a lényeg, hogy minden valuta folyamatosan veszít az értékéből, mert így van kitalálva, a kormányoknak pedig az a jó, ha a saját valuta elértéktelenedik, feltéve, ha nem túl gyorsan teszi.

3. Az olajár itthon, csak egy töredéke az üzemanyag árának, ma nagyjából 37%-a, de ez változó mértékben máshol is így van. Mindez nem titok, de azért „szép”, nem igaz? Erre rakódik nagyjából 5% árrés a nagykereskedőtől, 4% a kiskereskedőtől (ebből is látszik, hogy a kutak messze nemcsak a benzinből élnek, hanem már a shopból is). Erre jön rá 34% jövedéki adó, 1% készletezési díj és 20% áfa. Tehát a benzinár 63%-nak semmi köze magához a benzinhez, azt lényegében a különböző szervezeteknek fizetjük, ha pl. az államot tekinthetjük annak, hiszen oda megy a döntő része. Elvben tehát a benzinre, és így az autósokra, illetve a szállítmányozáson keresztül a fogyasztókra pakolt adóterhek a visszaosztás részei, pro forma iskola, kórházi ellátás, rendőrség, útburkolat, segély és minden más lesz belőle, amit az állam „újraeloszt” a köznek. Tehát bár az üzemanyagokra rakódó terheket sokan érzik eltúlzottnak itthon, talán nem is alaptalanul, azért nem teljesen a semmire fizetünk. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy működtetni kell a finomítót, és minden más kapcsolódó technikát. El kell hozni a kútig az üzemanyagot, fizetni kell egy csomó embert, akik ezzel foglalkoznak, működtetni a vállalatokat, és persze, hogy mindenki keresni akar a dolgon, különben mi motiválná, hogy ezzel foglalkozzon?

4. Az olajár egy tradicionális nemzetközi játszótér. Azok, akiknek van olajuk, pl. az Arab-öböl országainak, Venezuelának, Norvégiának vagy Oroszországnak, nyilván joguk van eldönteni, hogy mennyit termelnek ki belőle, kinek adják el és mennyiért. Ezeket a döntéseket a világ nagy olajfogyasztói kemény politikai lépésekkel igyekeznek befolyásolni, de mégiscsak a kitermelő országok határozzák meg. Abban, hogy mennyiért, kisebb a mozgástér, mert ha nagyon drágán kínálnák, akkor a vevők valaki mástól vennék meg. Kivéve például Magyarországot, amely a Barátság kőolajvezeték végétől várja az ellátmányt olyankor is, ha a világpiacon olcsóbban is hozzájutna. Ennek gyakran az a magyarázata, hogy a beszerzésünket hosszú távú szerződések szabályozzák. Tegyük hozzá, hogy volt idő, amikor ugyanezeken a csöveken a KGST részeként mélyen a világpiaci ár alatt kaptunk olajat, de persze ahogy ma, úgy akkor, annak is meg volt a maga oka és ára. A lényeg azonban, hogy az olaj mindig is politikai kérdés volt.

5. A döntéshozók valójában nem szeretnék, hogy autózzunk. Illetve szeretnék, de nem annyira, hogy ezt mindenkinek, mindenáron lehetővé tegyék. Sokkal jobb, ha kevés ember autózik pokoli drágán, mintha nagyon sok, viszonylag olcsón. Ha nincs annyi autó, nincs dugó, nincs baleset, nem kell parkoló, út stb. 2 ember az 1000 Ft-os benzinárral pont ugyanannyit fizet a kasszába, mint 4 az 500 Ft-ossal, de fele annyi parkolóra van szüksége és fele annyit amortizálja az utakat, fele annyira szennyezi a levegőt, sőt, mivel újabb kocsival jár, talán tizedannyit. Az egyes államok vezetőit a választók közlekedési szokásai csak annyiban zavarják, hogy ha a polgár egy lélektani határnál nehezebben jut el A-ból B-be, mondjuk mert nem tudja megfizetni, vagy meg tudná, de nincs jármű, amivel megtegye (nincs vonat- vagy buszjárat, illetve fizikailag nem tud autóhoz jutni, erre is volt már példa a merkuros időkben) akkor előbb-utóbb elzavarja a döntéshozókat, de ez már megint túlmutat a szakmai kérdéseken. Hogy ez a lélektani határ hol van, más kérdés. A leggazdagabb országok választói nyilván sokkal többet várnak el ezen a területen a kormányaiktól, a legszegényebb országok polgárai meg kevesebbet.

6. Egyébként, ha a mindenkori kormány azt szeretné, hogy mindenki elektromos autóval járjon, elég csak ellehetetlenítenie a robbanómotoros közlekedést, amihez minden eszköze megvan, de ez egyelőre nem cél, ahogy látjuk. Ezzel párhuzamosan ösztönözheti az elektromos átállást, de ez sehol nem annyira sürgős már, mint akár csak 2 évvel korábban. Nemcsak azért, mert a technológia még túl drága ahhoz, hogy pl. hazai viszonyok között kiváltsa a megszokott kocsikat, de azért is, mert sokkal bonyolultabb sápot szedni utána: az áram mint üzemanyag egy nehezebben kontrollálható valami. Az áramot nem kell „szőkíteni” ahhoz, hogy ne ismerjék fel, és nagyon sok helyről beszerezhető a magánemberek számára; egyebek között elő is lehet házilag állítani, akár egy szélkerékkel vagy napelemes rendszerrel. Az áramra nem lehet jövedéki adót kivetni, vagy legalábbis nehézkes és így tovább.

Összegezve a fentieket és mindazt, amit itt még ki sem fejtettünk, a benzin nem lesz olcsóbb, és az árának szinte alig van köze magához az olajhoz. A legjobb forgatókönyv pedig talán, hogy az elektromos autózás hamarabb válik egyenrangú, de inkább jobb alternatívává a többség számára (árban, infrastruktúrában, töltési időben), mint ahogy a fosszilis üzemanyagok megfizethetetlenné válnának.

Illusztráció: Pexels