A CarXpert szervizhálózat friss írásának eszmefuttatása talán eleve butaság, hiszen egy autó csak fém, textil meg műanyag, esetleg bőr, amit tervrajzok alapján egymáshoz rögzítettek. Igen ám, csakhogy a terveket emberek készítették, a tesztelést emberek végezték stb. Innentől tehát az autó tükrözhetné valamilyen módon mindazok habitusát, életszemléletét, akik létrehozták. Ez az elmélet pedig ott bukik meg, hogy egy-egy nemzet képes egyazon időszakban kiemelkedően jó és rossz autókat is gyártani. Innentől kezdve tehát minden, amit leírunk, lényegében antropomorfizálás. Figyelem, „sztereotípiacunami” következik, meg a cáfolatok.
Életművész franciák
A „nép” fejében a francia autók kényelmesek, jó a rugózásuk, nem nagyon gyorsak, viszont megbízhatatlanok. Van bennük egyfajta elegancia, de jellemzőek rájuk a gyakori elektromos meghibásodások. A kényelem mítoszát a légrugós Citroënek és a ’80-as évekig jellemző francia kocsik lágy hangolású futóműve hozta be. Tény, hogy hosszú ideig nagyon rosszak voltak az utak az országban, főleg vidéken, ezért kellett a hosszú rugóút. Az igazsághoz tartozik persze az is, hogy a franciáknak nagyon sok nagyon jó autójuk volt és van, amelyek nemcsak tartósak, de elektromosan sincs velük több gond, mint bármivel. Elég, ha csak az 505-ös Peugeot-ra, a Cliók generációira, az Renault 5-ösökre gondolunk, és a sor hosszú. Még mindig látni Saxókat az utakon, pedig új korukban is olcsók voltak. A gyengeséggel is óvatosan. A már említett 505-ből volt gyárilag 180 lóerős változat, hogy az olyan ikonokról, mint a 205 GTI vagy az RS Renault-k, ne is beszéljünk, de a mostani DS7-ből is van 360 lovas verzió. Nem egy M osztályos BMW szintje, de kevésnek azért nehéz mondani, és nem is ugyanazokra a babérokra törnek.
Temperamentumos olaszok
Ismét csak nagyjából értelmetlen sztereotípiák tömkelege. Talán úgy lehet összefoglalni a tótum-faktumot, hogy az olasz autók sportosak, élményt adnak, érzelmesek, de rengeteg velük a műszaki probléma. Végtelen hosszú lenne a lista a nem sportos olasz autókról, hiszen Itália a kiskocsi-gyártás bölcsője is. Ugyanilyen hosszan lehetne sorolni a megbízható olasz autókat is. Bármelyik kis Fiatból még rengeteg fut a világban, de a Busso motoros Alfák is megbízhatóak voltak, hogy teherautós példákat már ne is hozzunk.
Patent németek
Jó német autóból tényleg sok van ‒ meg rosszból is, de egyikből sem több, mint más nemzeteknél. Akár ugyanazon márka történetéből is van példa bármelyikre. A Mercedes álló- és fekvőlámpás legendáját a ’90-es évek pár év alatt porrá rohadó autói tették tönkre, igaz, később magukra találtak. A BMW-k egymás után égtek le (szó szerint) nem is olyan régen világszerte, a VW dicsőségét pedig nem is annyira a dízelbotrány rengette meg, hiszen az abban érintett kocsik egyébként teljesen jó autók voltak, hanem az első downsize benzineseik problémái.
„Tökéletes” japánok
A japánok tényleg klassz motorokat gyártottak és gyártanak a mai napig, kivéve, amelyik nem úgy sikerül. Elég csak a legendásan gyatra Subaru boxer dízelére gondolni ‒ egy megbízható gyártó silány munkája, miközben a benzinesei ugyanolyan jók maradtak. Amúgy a Toyotának is volt mellényúlása, ahogy a többi gyártónak is. Mondjuk úgy, hogy a közvetlen befecskendezés technológiája nem tett jót az autóiparnak, bármilyen nemzetről is legyen szó. Ha e mellé felhozzuk a japán autók rohadási hajlamait, láthatjuk, hogy semmi nem tökéletes. Ezzel együtt van sok legendásan jó japán autó, és amelyik nem legendás, többnyire az is jó, ahogy minden más nemzet autói is.
Pazarló amerikaiak
Amerika tényleg nehezen áll le a V8-as mániával, és az is tény, hogy az USA-ban gyakoriak a hatalmas kocsik ‒ már szinte kivétel nélkül SUV-ok és kisteherautók. Ezek persze tényleg sokat is fogyasztanak, mert a nagy tömeg nagy motorral mégis mennyit fogyasszon, ugye. De egyrészt az átszámítva 350 Ft-os benzinből ez kevésbé fáj az ottani jövedelem mellett, másrészt náluk is folyamatosan elérhetőek és népszerűek az észszerű és takarékos modellek ‒ igaz, a többségét a japánok vagy a koreaiak gyártják. Az amerikai (mármint klasszikus, amerikai gyárakból kikerülő) autók egy része az utóbbi időben ráadásul megbízhatósági problémákkal is küzd, bizony még a legendás V8-nak is lehetnek gondjai, főleg, ha amerikai. Az a helyzet, hogy az amcsi autó lassan az USA útjairól is mintha kikopna. Persze, még mindig sokat látni belőle, de arányában jóval kevesebbet, mint ahány francia autót Franciaországban, vagy németet Németországban. Nem azért, mert az amerikaiak kevésbé hazafiak, sőt. Csak náluk sokkal nagyobb kompromisszumot kell vállalni mondjuk egy Chevi Silveradóval a Toyota Tundra helyett.
A sort hosszan folytathatnánk indiai, orosz, koreai, sőt, ma már a kínai autókkal, amelyek között szintén kell, hogy legyen jó és rossz is, ha jóság alatt a megbízható működést, ritka meghibásodást értjük. A lényeg a fentiekből pedig nem más, minthogy mindenki jobban járna, ha győzne a józan ész. Észre kell venni, hogy az autókra vetített sztereotípiák lényegében azonosak az adott nemzetre vetített, szintén ostoba előítéletekkel. Két autóipari mérnök habitusában, gondolkodásában valószínűleg sokkal jobban hasonlít egymásra a világ két tetszőleges, távoli pontján, mint két, egymás szomszédságában lakó ember bárhol. Az, hogy a munkájuk mennyire lesz megbízható, sok mindenen múlik, de jellemzően nem a saját képességeiken. Sokkal fontosabb ebből a szempontból a tesztelésre szánt idő, a fejlesztési projektre jutó keret, a fejlesztendő jármű, motor, alkatrész funkciója, tervezett kereskedelmi ára, az alkatrészbeszállítók munkájának, termékének minősége és még sok minden más.
Úgyhogy, ha legközelebb olyasmit hallunk, mint a híres és végtelenül ostoba 4F szabály, vagy hogy „csak a japán”, „csak a német” és hasonlók, szép udvariasan mosolyogjunk vita helyett, és ha tehetjük, álljunk arrébb.
