Mikor érdemes nyári gumira váltani?
2025. március 27. írta: autonet

Mikor érdemes nyári gumira váltani?

Talán már senki nem emlékszik pontosan arra, ki nevezte ki a bűvös 7 Celsius-fokot a nyári és a téli gumiszettek váltópontjává, mindenesetre a jelek szerint a mitikus szabály legalább olyan mélyen beivódott az autósok többségének tudatába, mint az ábécé vagy épp a szorzótábla. Éppen ezért a mostani időszakban a tartósan melegebbre forduló(nak látszó) időjárás miatt egyre hosszabb sorok alakulnak ki a gumiszervizek előtt. A témáról itt, a CarXpert szervizhálózat felületén is ejtettünk már szót, most pedig igyekszünk néhány új aspektusra és érdekességre is rávilágítani azok kedvéért, akik a nyári papucsok felrak(at)ásának „ideális” időpontját keresik.

gumicsere.jpg

Először is, érdemes leszögezni, hogy bár Magyarországon – Európában ritkaságszámba menő módon – a közlekedési szabályok nem írják elő a kötelező téligumi-használatot, a szakértők egyetértenek abban, hogy a hideg hónapokban a biztonságot szem előtt tartva érdemes abroncsot váltani. Ezt pedig a túlnyomó többség be is tartja, a Magyar Suzuki 2023-as felmérése alapján ugyanis télen az autósok nagyjából 85%-a téli gumit használ, további 13,5% pedig négy évszakos szettel közlekedik. Mivel utóbbi megoldás népszerűsége stabilan, évente néhány százalékkal nő, így jelenleg azt mondhatjuk, hogy ezekben a hetekben 6-ból 5 hazai járműtulajdonost érint a nyári gumik újra felhelyez(tet)ése – ami meg is látszik a gumisok naptárának telítettségén.

A bevezetőben utaltunk rá, hogy a mágikus 7 fokos határt a magyar autósok álmukból felkeltve is tudják, sőt, egyértelműen figyelnek is rá. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján idén március 5-6-a volt az a dátum, amikor a napi középhőmérséklet először 7 Celsius-fok fölé emelkedett az ország egészén – és láss csodát, a Google Trends tanúsága szerint éppen azokban a napokban kezdett meredeken nőni a „gumicsere” kifejezés gyakorisága az internetes keresésekben. A grafikonon az is szépen nyomon követhető, hogy mikor március 15. után rövid időre visszatértek a kimondottan hideg hajnalok, a váltás iránti „kereslet” ismét mélypontra került, hogy aztán a fagyok megszűnésével újra kilőjön az érdeklődés.

Ami a múltbéli tapasztalatokat illeti, bizony nem lehet kizárni, hogy a közeljövőben lesznek még „váratlanul” hűvös napok, amikor a cserével kiváró autósok megállapíthatják: „jobb, hogy még a téli gumik vannak fent”. Magyarországon áprilisban jócskán regisztráltak már mínusz 10 fok alatti hőmérsékleteket (és nemcsak a hegyekben, hanem pl. néhány éve Nyírlugoson is), de egészen június 7-ig(!) lényegében minden egyes nap volt már példa valaha fagyra hazánkban. Érdekes, hogy ezek a negatív rekordok sok esetben az utóbbi évekből, évtizedekből származnak, ami jól jelzi, hogy miközben az átlaghőmérséklet vitán felül növekszik, a szélsőséges hidegek előfordulása nem válik ritkábbá.

De nemcsak az időjárás szeszélyessége lehet az oka annak, ha valaki egy kicsit még kivárna a gumicserével. Érdemes észben tartani, hogy a környező országok közül sokban szigorú előírások vannak a téli gumikkal kapcsolatban még ilyen tájban is, így ha valaki külföldre készül, nem árt tájékozódnia az indulás előtt. Ausztriában például egészen április 15-ig kötelező a téli gumi, amennyiben ezt az időjárás indokolja. Ez ugyan elsőre kissé „gumiszabálynak” tűnik, de a gyakorlatban, ha nem akar kellemetlenséget (és bírságot) az ember, akkor a szóban forgó dátum előtt nem igazán tanácsos nyári gumival átlépnie az osztrák határt. Szlovákiában, Romániában vagy épp Csehországban hasonló szabály van érvényben március végéig, míg Szerbiában április elejéig, Horvátországban pedig április közepéig törvényileg kötelező a téli (vagy M+S jelölésű) gumi.

Mindent egybevetve tehát, aki nem szeretné ez idő tájt, azaz a legnagyobb tumultusban felkeresni a gumiszervizt, az találhat „kapaszkodót” magának egy néhány hetes halasztásra. Ugyanakkor a cserét nem ildomos sokáig húzni, hiszen melegebb körülmények közt a téli guminál nemcsak a gyorsabb kopás, hanem a hosszabb fékút is problémát okozhat, ami már biztonsági kockázatot jelent.

Éppen ezért a CarXpert szervizhálózat tagjainál is tárt karokkal várjuk a nyári abroncsokra váltókat most, vagy esetleg a közeljövőben, amikor a kollégákon lévő nyomás is enyhül valamelyest. Szakembereink természetesen a csere mellett alaposan ellenőrzik is a fel- és lekerülő gumikat – különös tekintettel a profilmélységre –, és segítenek abban, hogy a következő hónapokban is mindenki nyugodtan, műszaki kockázatok nélkül autózhasson.

A bejegyzés trackback címe:

https://autonetszervizek.blog.hu/api/trackback/id/tr2918827090
süti beállítások módosítása